Júdás a Vatikánban

kelly kft.  | 2006  | kemény kötés  |  310 oldal

Libri Antikvárium
Róma, 2005. április 2. II. János Pál pápa meghal. A világ szeme Rómára szegeződik. A Szent Péter teret hívők százezrei lepik el, hogy búcsút vegyenek a pápától, s ugyanakkor várják, hogy a száztizenöt bíborosból álló konklávé megválassza az új szentatyát. A borulékony rendért a Vatikán biztonsági szolgálata a felelős, amikor azonban két bíboros megcsonkított holttestét, és a helyszínen hagyott vallási jelképekre utaló írásos üzeneteket felfedezik, kényszerűségből a rendőrséghez fordulnak segítségért. A nyomozás vezetését Paola Dicantira, a különlegesen képzett, de kevéssé tapasztalt kriminálpszichológusra bízzák. A fiatal felügyelőnő munkája során a Vatikán legsötétebb titkait kénytelen feszegetni, amikor is dicstelen összefonódásokról lebbenti fel a fátylat a Vatikán legfelsőbb köreiben, és tudomást szerez egy olyan központ létezéséről, ahol szexuális bűncselekményekkel megvádolt katolikus papok rehabilitációja, illetve rejtegetése folyik. Dicanti eszközei és segítőtársai erősen korlátozottak, ráadásul két ismeretlent ültetnek a nyakába: a vatikáni Fabio Dante főfelügyelőt, aki inkább csak a saját mundér becsületét védi, és a gyilkos elfogásánál fontosabbnak tartja az elhallgatást, illetve a rendkívül vonzó Fowler tiszteletest, egy észak-amerikai tábori lelkészt, aki sötét titkokat őriz: a saját múltját. A sorozatgyilkos újabb merényletre készül, ezért őrült versenyfutás kezdődik, amelyben ördögi fordulatok és képtelen helyzetek váltják egymást. Alapvetően kínban van mindenki, és többnyire semmi sem az, aminek látszik. A pergő, politikai pikantériában, izgalmakban és rejtvényekben bővelkedő regényt - ez évi megjelenését követően - eddig tizenkilenc nyelvre fordították le spanyolról.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó kelly kft.
Kiadás éve2006
Oldalak száma:310
Súly200 gr
ISBN2399997889629
ÁrukódSL#2109106498
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 890 Ft

A termék megvásárlásával

89 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Dr. Csernus Imre: A magyarDr. Csernus Imre: A magyar