Petőfi Sándor

János vitéz (Róna Emy színes, metszetszerűen míves, a János vitéz tündérvilágához illő rajzaival)

ifjúsági könyvkiadó  | 1989  | keménytábla, védőborító  |  124 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: 1844 november végét mutatja a naptár. Petőfi Sándor házigazdájának, Vahot Imrének feltűnik, hogy lakója "estvénkint honn maradt, s jól befűtötte kis szobáját, rá-rágyújtott hosszúszárú pipájára, s olykor egyet kortyintva a hevítő piros borból, nyugtalanul járt fel s ala, mint egy oroszlán a szűk kalitkájában..." Hat nap és hat éjszaka kellett ahhoz, hogy a huszonegy éves fiatalember, "maga is csodagyerek még", ahogy Kosztolányi Dezső nevezi, megírja a magyar költészet egyik kincsét, melyet a világ irodalma is a nagy művek között tart számon, s itthon is szinte minden gyermek sajátjának tekint. Egyike az első hallott meséknek, egyike az első olvasmányoknak, hiszen mire olvasni tud a gyerek, minden szavát ismeri, és egyike az első színházi, operai élményeinek is. Százötven év hosszú idő, századunk végére az ízlések, a gyerekek sokat változtak, de a János vitéz ma is rangos helyet foglal el a könyvespolcunkon.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó ifjúsági könyvkiadó
Kiadás éve1989
Oldalak száma:124
Súly360 gr
ISBN2310023667806
ÁrukódSL#2113281303
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Közel 1000 szórakoztató történet a nyárra Közel 1000 szórakoztató történet a nyárra