Intő jel

general press kiadó  | 2014  | keménytábla, védőborító  |  406 oldal

Libri Antikvárium
Egy komor novemberi napon kétségbeesett, hosszú fekete kabátos alak stoppolja le Christyne Nasbe kocsiját. Miután beszállt, előrántja fegyverét, majd túszul ejti az asszonyt és tizenhat éves fiát, Ryant. A kabátos alak nem más, mint egy fiatal lány, az Úr Seregének katonája, aki néhány perccel korábban vérfürdőt rendezett egy washingtoni hídon. A több száz fős szekta nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy megdöntse az Egyesült Államok kormányát, de az akcióik során rafinált módon arab terrorszervezetekre terelik a gyanút. Vezetőjük, a megszállott Michael testvér azt is kitalálja, hogyan ölheti meg magát az elnököt. Ryannek ugyan sikerül megszöknie a szekta fogságából, de még csak nem is sejti, hogy ezzel koránt sincs vége a rémálomba illő megpróbáltatásnak, mert egy olyan összeesküvés csapdájába esett, amelybe a helyi rendőrség is belekeveredett. Amikor az FBI nem hivatalosan bekapcsolódik az ügybe, az igazgató Jonathan Grave túszmentő segítségét kéri, és megkezdődik az igazi versenyfutás az idővel. Minden apró információ, minden halvány gyanú emberéleteket menthet nem beszélve a Fehér Ház lakójáról John Gilstrap (Könyörtelenül, Túszdráma, Ultimátum) legújabb regényének jól ismert hősei, Jonathan Grave és profi csapata ezúttal sem okoz csalódást a feszes tempójú, akciódús thrillerek kedvelőinek..
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 540 Ft

A termék megvásárlásával

154 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó general press kiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:406
Súly402 gr
ISBN0839000306467
ÁrukódSL#2107175934
Kötéskeménytábla, védőborító

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 540 Ft

A termék megvásárlásával

154 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély