Így főznek a borászok

"Így főznek a borászok. Vagy úgy. Mindegyik egy kicsit másképpen, de végül is úgy, mint akármelyikünk, akik szeretnek, szeretünk főzni. Mert a borászok bizony szeretettel főznek, a szívükkel, a másik ember szívének. Amolyan szív küldi ez is, boldogságtranszfer. Humánenergia-gazdálkodás. Testi és lelki gyógymasszázs restauráció. Mitől lesz hát a borász főztje más, több, különb, vagy csak különböző a szívvel-lélekkel főző ember által készített ételtől? Attól bizony, hogy kivételes teljesítmény áll mögöttük saját szakmájuk területén. Ennélfogva méltán ismertek, híresek, egészséges kíváncsiság övezi őket, vagy még olykor ennél is több: a médiafigyelem középpontjában állnak, mintát adnak, példát mutatnak... És még hosszan sorolhatnám a nyilvánvaló okokat - mondhatnánk: a közhelyeket. Csakhogy a közhely nem kizárólag egy negatív valami. Köztér, közfeladat, közjó és közszolgálat, közember, közkatona és közélet - köznyelvünk közkeletű kifejezései - is azt mutatják, hogy a közösségi dolgok közkincsek, közös értékek. A kedves Olvasó kezébe kerülő album erénye éppen az, hogy nem fél ezt a közkincset - jeles magyar borászaink kedvenc fogásait és lelkivilágát - felmutatni. Szerzője bátran teszi fel nekik a világ által teremtett és a sors (szeszélye) által kínált legfontosabb kérdéseket. A válaszokból pedig kiderül, hogy ez a sok (81) magyar borász mélyen gondolkodik, a pince mélyéről a munka végeztével a felszínre érve is. Kiderül, hogy nemcsak príma sültkarajjal állnak elő, hogy nemcsak unikális pácolt hússal örvendeztetik meg az éhes közönséget, hanem még egy jó zsíros kenyeret is bevállalnak, ha valaki úgy kívánja. Én úgy kívánom. S egyben kívánom, hogy egyenek finomat és igyanak egy pohár szép bort Őszy-Tóth Gábriel könyve mellé. És köszönjük meg szépen, hogy ezt kaptuk." (Pálffy István)