Az igazság bajnoka

harper collins kiadó  | 2017  | papír / puha kötés  |  368 oldal

Libri Antikvárium
Titus King feketén-fehéren látja a világot, számára kizárólag jó vagy rossz létezik. Még tinédzserként elhagyta a családját, hogy esélye legyen egy jobb életre. Azonban az ország egyik legveszélyesebb városában rendőrtisztként dolgozva rá kellett ébrednie, hogy itt szinte minden a szürke valamely árnyalata. Egy új bűnöző feltűnése a Pointban véres leszámolással és pusztítással fenyegeti a várost, Titusra pedig még a törvény betartatásánál is fontosabb feladat vár: meg kell védenie a szeretteit. Már így is meggyengült erkölcsi tartását próbára teszi egy újabb kísértés, mikor visszatér a városba a gyönyörű és titokzatos Reeve Black. A lány legalább olyan veszélyes, mint a gonosz, aki el akarja pusztítani a Pointot, mert Titusnak szüksége van rá - méghozzá nem pusztán szakmai okokból. Reeve jól tudja, mennyire halálos a Pointra leselkedő új veszély, mégsem menekül el, inkább segíteni akar. Sok mindent kell jóvátennie, és talán a szívdöglesztő zsaru az egyetlen ember, aki mellett megtalálhatja a lelki békéjét. Miközben az egész város a közelgő nagy leszámolástól retteg, Titus és Reeve a tűzvonalban állnak és elszántan harcolnak.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 100 Ft

A termék megvásárlásával

210 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó harper collins kiadó
Kiadás éve2017
Oldalak száma:368
Súly230 gr
ISBN2399967896978
ÁrukódSL#2111090514
Kötéspapír / puha kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 100 Ft

A termék megvásárlásával

210 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Barbara - Az esélyNáray Tamás: Barbara - Az esély