Aktív kórterem

Az én maga is olyan, mint egy kis birodalom. Hiszen egymagunkban is sokan vagyunk: test, gyomor, száj, torok - fájdalmak, emlékek, megaláztatások. És bármelyik (test)részünk megfertőződhet. De ,,nem a test választja a kockázatot" - még Szöllősi Mátyás betegségekről is szóló verseiben sem. A testi szenvedés olyan, mint a reflektor: láthatóvá teszi a nyelv elárulását, az emberi kapcsolatok akaratlan megrohadását, a szellemi igénytelenséget, a sokféle kudarcot és szégyent, az emberi egzisztencia radikális átértékelését. Szöllősi Mátyás remek versei, az Aktív kórterem című verseskötet visszavezetne bennünket az alanyi költészethez? Az átélt, az igazi megtapasztaláshoz? Pedig minden vers más versekről (is) szól - másképpen a költészetet nem is érthetnénk -, de az (újra)mondás gesztusát, színvonalát, hitelességét mégiscsak az átélés, az irodalomelméletben (ma még) agyonkárhoztatott élmény határozza meg. Ez teszi a költészetet irodalmi barangolásból új életvilágok felfedezésévé. Vagyis Baudelaire-i értelemben vett utazássá. Élet-halál üggyé. Ezekben a fekete-fehér, szigorúan pontos versekben az én széttart szinte. Nincs megszokás vagy tudatos kontroll, amely meghitten irányítana mindent. A lecsupaszított, könyöknyi tájban, amit a betegség vagy a szenvedés megenged, a test példáz, a szájakat eltömi a kín vagy a megkönnyebbülés. És mikor a láb felajánlja végre az indulást, a létezés kietlen és felfedezetlen tájaira vezet. Olyan felfedezetlen tájakra, magunk előtt is titkolt régiókba, amiket csodálkozva, megrendülten Szöllősi Mátyás versein át ismerhetünk meg. (Bánki Éva)