A szép magyar bor

A szőlő indái a nemzet több évezredes múltját fonják össze. A francia, a spanyol, a portugál, az olasz, a görög, a német és a magyar, mindössze hét nemzet mutathat ki történelméből ilyen gazdag, az élet minden elemére kiható együttélést az ember és egy gyümölcs között. Krisztus vére. Ez a szent metafora csakis azért születhetett meg, mert a szőlő semmivel sem összehasonlítható, különös, önálló életet élő, megszemélyesítésekre ösztönző, átlényegülő növény. A szőlő gyümölcsféle ugyan, de termésének csak töredékét fogyasztják nyersen. Lédús bogyóit kipréselik ugyan, de a léből csak kicsiny hányad lesz alkoholmentes ivólé. Más gyümölcsöt is erjesztenek vagy párolnak, ám egyikből sem lesz olyan bor. aminél fontos az eredet: a táj és a termelő neve. Igaz, hogy vannak jó gyümölcspálinkák, amelyeknél nem árt tudni, hogy hány évet töltöttek fahordóban, de még ezeknél sem fontos az évjárat. A szőlő kúszónövény, ám elterjedéséhez képest a legkevésbé alkalmazzák lugasként. Szárait, hajtásait metsszik. leveleit gyakran letépik, a növény kúszását egy idő után mát nem irányitják, hanem korlátozzák. A szőlő értéke, mint minden gyümölcsnél, a termés. De ki látott már olyat, hogy a jobb szemekért a gazda megtizedelte a cseresznye, a meggy vagy a kajszi zöldjét? Jó szőlő, azaz jó bor viszont elképzelhetetlen terméskorlátozás nélkül.