Sacha Batthyany

És nekem mi közöm ehhez?

2016. 11. 15. - Winkler Nóra

Kezdjük onnan, milyen csodálatos élmény Madridban a Thyssen-Bornemisza múzeumban járkálni, ritka az olyan magángyűjtemény, ahol a tizenharmadik századtól egészen a huszadikig ível a műtárgyak sokasága. Két generáció, Heinrich báró (1875 – 1947), majd fia, Hans Heinrich, ‘Heini’ (1921-2002) építette fel a kollekciót. Különösen sok benne a portré és a tájkép, de a reneszánsztól a pop-artig tartó figyelmükbe sok kisebb, kisérletezőbb művészeti irányzat is belefért. Szóval szép teljesítmény, pláne Spanyolországban elhelyezni, ahol vallási és történelmi témák dominálnak az állami múzeumok gyűjteményeiben.

Ha kicsit jobban beleolvasunk a család világháborús időszakába, komoly náci kollaborációt, pénzügyi támogatást találni, de a legsötétebb történet Heini nővéréé, Margité, aki a háború utolsó hónapjaiban rohonci kastélyában egy parti hevében társaságával megölt 200 magyar zsidót.
Unokaöccse, a Svájc pedáns nyugalmában élő, újságíró Sacha Batthyány címbéli kérdése innen indul, hogy ehhez neki mi köze van. És szerintem elég bátran, alaposan nekimegy a sztorinak, amiről addig semmit nem hallott a szüleitől, rokonoktól, magától Margittól sem. Nem bábszínházban vagyunk, szóval a szereplők nem tudnak a tisztán jó vagy rossz kategóriába esni, Sacha megy, utazik, kérdez, kiakad, olvas, elrendezi magában a hallottakat és a halottakat.
Közben analitikusával beszélget hetente kétszer, elképzeli arisztokrata rokonai múltbeli jeleneteit, a szüleiket elvesztett zsidó testvérpár érzéseit, naplót olvas, hosszú utakra indul apjával, még hosszabbakra egyedül, hogy még élő tanúkat keressen, információkat szedeget össze, és nézi, vajon el kell-e tartania magát mindettől, vagy ez vérségi alapon személyesen az ő története is. Nehéz. És kusza és összetett. Bizonyos tekintetben pedig tiszta, mert semmi sem relativizálja ártatlan emberek legyilkolását.
Az ereje a szembenézésben van, ami nem tud kíméletes lenni. Segíti, hogy a cselekvő múlt és a jelen közt eltelt egy generációnyi idő, az elhallgatásba bénult szülőké, de azt látjuk, mennyit és miket kell takarítani, hogy kiderüljön, honnan indul tisztán egy saját élet, hova épül belénk családjaink múltja.
Nyilván kevesek luxusa ennyire szabadon utazni más kontinenseken lakó túlélőkhöz, nyomozni forrásokban, éveket tölteni egy támogató pszichológus figyelmében. De ez mindegy, mert ebből a luxusból fakadhatott volna egy nyugodt, békés élet is, amiben az az igazi nagy dilemma, hogy melyik cukrászdában jobb a kávé a zürichi tó partján. De a rokonok bezavartak, Sacha pedig korrektül végigfutotta az akadálypályát.

Winkler Nóra

Kulturális újságíró, néha könyvíró, árverésvezető. E téren szívügye és büszkesége a Bátor Tábor évenkénti jótékonysági aukciója. Olvasás nélkül nehezen lenne meg, ötévesen kezdte a János vitézzel, a szenvedély iskolai magyarórákon, egyetemen az amerikai írók műveiben való elmélyedés során csak fokozódott. Ha lakótereket kell felidéznie, a könyvespolcok képe, hogy melyik cím melyik mellett volt, tisztán beugrik neki. Hálás, hogy munkája legjava kedvtelés, tudta, hogy kulturális területen fogja jól érezni magát. Rádiózott és tévézett, szeret interjúkat készíteni és beszélgetéseket vezetni. Kortárs magyar írókkal különösen, mert pár éve legfontosabb elismerésükkel, az Aegon Művészeti Díjjal dolgozik.

A Nóra polcán könyveket ajánlok – frisseket, még csak előjegyezhetőket, bestsellereket, delikát darabokat, régi nagy kedvenceket. A könyveket párosítom képekkel, festményekkel, fotókkal, mindig olyat keresek, ahol szépen összekapcsolódik művészet és irodalom.

Franz Marc: Az álom, 1912

A Thyssen Bornemisza Gyűjtemény egyik fontos darabja Az álom, Franz Marc pedig a német expresszionizmus meghatározó alakja, a Blaue Reiter magazin és művészcsoport egyik alapítója. Szelíd és nyugodt állatok népesítik be a központi nőalak körüli teret, kicsit meseszerű a jelenet, reális arányú, de kubista figurákkal. Színeiben vad és kifejező, mégis összességében harmonikus jelenet.
És mivel egy történelmi eseményeket feldolgozó családregény mellé választottam, nézzük milyen fordulatai vannak. Franz Marc zsidó származású volt, 1916-ban esett el a francia fronton, ahol önkéntesként harcolt. Így már nem érte meg, a nácik által elfajzott művészetnek titulált művek, köztük az ő képei is, összegyűjtését, és azok 1937-es kiállítását. Kifejezetten bátorították a közönséget, hogy nemtetszésének hangot adjon, falra firkálja véleményét.
Sokmillió német látta az anyagot, és hergelődött azon, micsoda inzultus érte általuk a germán mítoszt. Záróakkordként egy részüket el is égették. Ezt a művet szerencsére nem, és milyen fura fordulat, hogy évtizedekkel később egy egykori nácibarát gyűjtő fia vette meg, hogy ma már Madridban, egy szuper múzeumban láthassa a közönség.

Válasszon könyvet Nóra polcáról!

Nóra polca (17)










ChatBot