Tájátalakítás, járványok, vizek, birodalmak - zöldtörténelem - Tanulmányok a környezettörténet irodalmából

MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKEK ÉRTEKEZÉSEK

hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.  | 2022  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  279 oldal

E kötet a 2021-ben megjelent Táj, ember, tudás - zöldtörténelem. Bevezetés a környezettörténet irodalmába című szöveg-és tanulmánygyűjtemény folytatása. Célja ugyancsak a környezettörténet hazai egyetemi oktatásának előmozdítása, de némileg más hangsúlyokkal. Az első kötet megjelentetését az motiválta, hogy magyar nyelven is elérhetővé tegyük a környezettörténet meghatározó témacsoportjaihoz kapcsolódó legfontosabb nemzetközi szakirodalom egy részét, és ezzel megmutassuk a tudományterület sokszínűségét mind a földrajz és a történelem, mind a környezetvédelem iránt fogékony hallgatók számára. E kötet az elsővel szemben nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a politikumra, kiemelve a nemzet-, állam- és birodalomépítő törekvések tájátalakító szerepét az ember és a természet viszonyrendszeréből. E hangsúlyeltolódás következtében célközönségünket ezúttal leginkább a történészek és történészhallgatók köre alkotja. A kötetben közölt 12 tanulmány a globális klimatikus összefüggéseken, kontinensek közötti tudástranszfer generálta hatásokon; az egyes birodalmi határvidékeket érintő gyarmatosító politikákon; a járványokon és a folyókhoz kapcsolódó eseményeken és katasztrófákon keresztül mutatja be a környezeti változások eltérő szemléletű és léptékű narratíváit.

SZERKESZTŐ - Balogh Róbert
SZERKESZTŐ - Bodovics Éva
SZERKESZTŐ - Demeter Gábor
SZERKESZTŐ - Erdélyi Mátyás
SZERKESZTŐ - Eszik Veronika
SZERKESZTŐ - Vadas András
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.
Kiadás éve2022
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:279
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly628 gr
Sorozat MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKEK ÉRTEKEZÉSEK
ISBN9789634163329
Árukód2764570 / 1212093

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 325 Ft

A termék megvásárlásával

332 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál