Keserű ifjúság - Éltető reménység - Szovjet fogságom naplója

Szovjet fogságom naplója ez a könyv, tehát nem hivatásos író műve.

A szerzője nem azzal a szándékkal ült neki a megírásához, hogy irodalmat alkosson, hanem azért, hogy rabságának a megpróbáltatásait és a szenvedéseit másokkal is megismertesse.

RÓZSÁS JÁNOS a történelem áldozatainak egyike. A II. világháború végén mint leventéből lett katona tizennyolc éves korában került szovjet fogságba és töltött el mint politikai fogoly kilenc esztendőt a különböző börtönökben és kényszermunkatáborokban. Üldözött volt az üldözöttek, kisemmizett a kisemmizettek, megalázott a megalázottak között.

A rabsága éveiről végtelen szelídséggel és gyengédséggel számol be. Nincs benne gyűlölet a fogvatartóival és a hatalmas birodalom népeivel szemben, sőt megszereti az orosz népet, nyelvet és irodalmat. Az a remény tartja életben, hogy szeretett hazájába egyszer még visszatérhet.

A remény ad neki erőt, hogy a lágerélet iszonyatát elviselje és bízzon a sorsa jobbrafordulásában.

A könyv hasábjairól egy nemesen gondolkodó és érző, jóindulatú és jóakaratú, szeretetre méltó ember lép elénk. A beszámolójában hiteles képet nyújt arról, hogy milyen megvertté és elesetté válhat az ember, ha a történelem kerekei alá kerül.

Az olvasóban akaratlanul is gyökeret ver a felismerés, hogy mindenkinek szüksége van a békére és a szabadságra, annak is, aki a szenvedések poklába került és annak is, akit a szerencséje megkímélt ettől.
(A kiadó)

,,1926. augusztus 6 - án születtem Budapesten. A munkanélküliség nyomasztó körülményei elől a családom leköltözött Nagykanizsára, abban a reményben, hogy a nehéz éveket egy kisvárosban könnyebb átvészelni. Ott ragadtunk végleg.

A négy polgári iskola elvégzése után dolgoznom kellett, mivel a család megélhetéséhez az én keresetemre is szükség volt. A MAORT-üzemek egyik részlegénél főmérnöki titkár lettem. Mint leventének 1944 novemberében be kellett vonulnom katonai szolgálatra.

Rövidesen fogságba estem, elítéltek tíz évre, ebből kilencet letöltöttem. 1953 decemberében térhettem vissza a szülői házba. Azután könyvelő voltam a járási tanácsnál. Megnősültem, két fiam és egy lányom született.

A járási tanácsok felszámolása után a Kanizsa Bútorgyárhoz kerültem mint pénzügyi csoportvezető és német-orosz műszaki tolmács. Hosszas betegeskedések után, belső ellenőrként és tolmácsként 1983 nyarán leszázalékoltak és rokkant-nyugdíjassá váltam.

A négy polgárinál azért nem álltam meg. Leérettségiztem, pénzügyi szakvizsgákat, német és orosz felsőfokú nyelvvizsgát, oroszból tolmácsvizsgát tettem.
(forrás: www.terrorhaza.hu)

A ,,KESERŰ IFJÚSÁG" című ezen kiadványt a fiatal szerző szovjet fogságban írt naplója iránt érdeklődő, a lágerekben és a kényszer munkatáborokban eltöltött évekről informálódni kívánó olvasóink figyelmébe ajánljuk.