Pünkösti Árpád

Szeplőtelen fogantatás - Történelmi szociográfia

fapadoskonyv.hu  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  448 oldal

1988. március 30-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumában, a későbbi Bibó Kollégiumban alakult meg a Fidesz. A szerző 1969-ig, a Rajk Szakkollégium alakulásáig nyúl vissza egy kis előtörténetet is adva ezzel az egyetemi ifjúságról. Szól az 1981-es Befőttről, az Illés koncertről és a Neoprimitív együttesről is. Ekkor már létezett a jogászokat tömörítő Kéri László-féle szakkollégium, majd pedig 1983-ban a Bibó is megalakul, igazgatója Stumpf István lett. A Kollégium tagjai között találjuk akkor többek között Orbán Viktort, Kövér Lászlót, Fodor Gábort, Szájer Józsefet, Deutch Tamást, Simicska Lajost. De "gyermekkoruk" még nem a hatalomról szólt, noha életükbe az 1981-es lengyel válsággal betört a politika. Az él-úttörő, később KISZ-tikár Orbán Viktorra, a későbbi KISZ-titkárra figyelt a titkosszolgálat is, és be akarták szervezni, de nem lett besúgó, hanem megfigyelt személy. Orbán Viktor és társainak történetét kíséri végig a számos dokumentumot és kortárs visszaemlékezését felhasználó mű. Természetesen itt olvasható az 1989-es Nagy Imre újratemetés története is, amikor is Orbán ténylegesen is színre lép. Megismerhetjük a besúgói jelentéseket, a Politikai Bizottság, köztük Kádár János és az akkor KISZ-vezető Gyurcsány Ferenc véleményét is erről az "ellenzéki, ellenséges" gárdáról. "Az "új márciusi ifjak" históriája, a rendszerváltás ifjúsági előtörténete ez a kivételesen érdekes könyv, amelynek csak a harmada jelent meg a szerző hét éven át tartó sorozatában, a Népszabadságban."
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 074 Ft

A termék megvásárlásával

307 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó fapadoskonyv.hu
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:448
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly554 gr
ISBN9789632996783
Árukód2211952 / 1072269

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 074 Ft

A termék megvásárlásával

307 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Bukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestáraBukovicsné Békefy Daisy: A természet kincsestára