Dedikáció és mecenatúra Magyarországon a 17. század első felében

Közönséges szokásnak látom, nagyságos uram, hogy akik írásokat nyomtatásban kibocsátják, azt is megfontolják, kit kellessék azzal feltisztelni, vagy ki neve alatt kellessék kiereszteni - írja Káldi György, közönséges szokásnak nevezve a könyv dedikáción keresztül történő szimbolikus felajánlását. A magyarországi nyomtatványok jelentős része egészen a 18. század végéig a szerzők kiadásában, de nem az ő költségükön jelent meg. A dedikációk adták az egyetlen lehetőséget, hogy a szerző nyilvánosan megszólítsa patrónusát vagy a mű megrendelőjét és kifejtse a kiadvány megjelenésével kapcsolatos (ön)reflexióit.
Ez a munka arra vállalkozik, hogy a 17. század első fele magyar nyelvű könyvtermésének teljes körű vizsgálatával választ adjon arra a kérdésre, hogy az évszázados latin nyelvű nemzetközi hagyomány mellett hogyan alakul ki és fejlődik a dedikáció műfajának magyar nyelvű eszközkészlete, valamint hogy milyen támogatásban részesül az egyre erősödő magyar nyelvű irodalom, azaz a kérdést leegyszerűsítve kik, mit és miért támogattak?