Paizs Tibor

Erdélyi prikulicsok - Egy honfoglaló garabonciás álomlátása

timp kiadó kft.  | 2008  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  176 oldal

Az államalapítás ezer éves évfordulójára kiírt irodalmi pályázat első díját Paizs Tibor Erdély visszajár című kisprózája nyerte. Az írás megjelent a Szavak kéke, aranya című irodalmi antológiában, majd ezt követően több irodalmi lap és kalendárium is közölte. E siker bátorította a szerzőt, hogy tovább folytassa erdélyi barangolásainak rögzítését, rossztündér-álmainak leírását. így állt össze az Erdélyi prikulicsok. Peregrinus, a vándorló diák, ez a napjaink farmernadrágos Szindbádja, gépkocsijával, mint kissé tréfásan, de azért némi benső komolysággal maga nevezi, "honfoglalási emléktúrára" indul Erdélybe. Azt írja: Valóban foglalni készült a lélek, hacsak egy szívtájéknyi parcellát is az elveszett, elvett, elhagyott - melyik az igazabb? - szülőföldből. A szerző negyvenkét évig élt Erdélyben, s immár húsz éve magyar állampolgár. Az Erdélyi prikulicsok Erdélyben tett utazásainak könyve. Egy alig megfogalmazható műfajú munka, amelynek megírásakor mintaképül és mércéül Szabó Zoltán Szerelmes földrajz című művét állította. Egy szép és jól olvasható beszámoló élőkről és holtakról, Erdély történelmi levegőjéről és jelen állapotáról.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 2 400 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 280 Ft

A termék megvásárlásával

228 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó timp kiadó kft.
Kiadás éve2008
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:176
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly260 gr
ISBN9789639614444
Árukód2055414 / 1000208

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 2 400 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 280 Ft

A termék megvásárlásával

228 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power