Magyari Tivadar

A ragasztott ház

koinónia kiadó  | 2015  | MAGYAR nyelvű  | FÜLES, KARTONÁLT  |  312 oldal

Három kisregény, A ragasztott ház; Endre és Ágnes; Civilek, kelták, bolondok kapott helyet Magyari Tivadar új könyvében. A kolozsvári író, szociológus első szépirodalmi kötete, a Megszokás első látásra című humoreszk-gyűjtemény korábban szintén a Koinónia Kiadó gondozásában jelent meg.

Egyéni kolozsvári mitológiát teremt Magyari Tivadar a kötet címadó írásában, amely egy belvárosi, zsúfolt társasház lakói között, illetve mellett a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli közélet jellegzetes, karikírozott alakjait is felvonultatja. Az eredetileg zsidók által épített, és számos épületrésszel megtoldott ház lakóit egy hosszas beszélgetésből ismeri meg az olvasó: köztük Becsedek Andor professzort, aki az élete főművét jelentő disszertációját Kőmíves Nagy Lajosról írja; feleségét, a néprajzos skiccelő Petyete-Szabó Nancsát; Gyla bácsit, akit nemi irányultsága miatt figyel a rendőrség; Tricskó nénit, a ház őslakóját, aki a negyvenes években két anyósával együtt kapott lakást. A felületesen elválasztott lakásokban mindent hallani, amit a szomszédban beszélnek, a szöveg egyik humorforrása ez az állandó, áthallásos beszélgetés, ami a falakon keresztül is zajlik. A kisregénynek valós szereplői is vannak, akik fiktív de jellegzetesen kolozsvári problémákra reflektálnak, a többi között maga a szerző is nyilatkozik benne, oktatáspolitikai ügyben. A kötet második írása, az Endre és Ágnes szürreális elemekkel átszőtt szerelmi történet a főhős barátja képzelt kedvesébe szeret bele. A magányról, szexről és az égi szerelemről szóló, a valóság és a képzelet síkjait váltakoztató játékon alapuló novella Magyari Tivadar egyik legkiforrottabb írása. A Civilek és bolondok a képzeletbeli Brassó állomására vezeti az olvasót: ebben a párhuzamos világban egyre kevesebben dolgoznak hivatalosan az állomáson, viszont egyre több önkéntes csatlakozik hozzájuk valamennyien megpróbálják felvenni a harcot az épületet és környékét ellepő piszokkal.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 565 Ft

A termék megvásárlásával

256 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó koinónia kiadó
Kiadás éve2015
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:312
BorítóFÜLES, KARTONÁLT
Súly306 gr
ISBN9789731651064
Árukód2640626 / 1150166

Elérhető még:

E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

E. Áron
2015. 09. 10.

A kolozsvári fiatal, egyedi humorú író második kötete ez, három kisregénnyel. Magyari új elbeszélési szemléletet hoz az (erdélyi magyar) irodalomba. Szövegei kiforrottak, formailag változatosak, a narráció helyzetre szabottan él a formabontó megoldásoktól a teljesen köznapi, világos, tőmondatos formákig. Kissé parodisztikusan, már-már cinikusan, de váratlan módon társít valóságot és képtelen képzeletbelit, miközben kerüli a misztikát: egy olyan mágikus realizmus ez (s mintha paródiája lenne a szokásos mágikus realizmusoknak), amiben a hagyományos misztikum helyett egyszerűen a mindennapokba ágyazott valótlan dolgok (valótlan betegségek, valótlan mesterségek, foglalkozások, valótlan nevű emberek, valótlan terek, képtelen esetek) keverednek a jól dokumentált eseményekkel, terekkel, személyekkel. A kötet mindhárom kisregénye kicsit disztópia is, de egyszerre hozza zavarba és nevetteti meg az olvasót az, hogy a dísztópiák alapvető kellékei hiányoznak: az abszurdum, képtelenség ugyan megvan, de a helyszín nem a szokásos fojtó, zavaros, rémisztő, a hatalmasságok nem feltétlenül kegyetlenek, az emberek nem gonoszak. A ragasztott ház c. kisregény merész társadalomkritikával, bájos ábrázolással, gyengéd, szinte csak utalásos emlékállítással (világháború, zsidóüldözés, 1989-es forradalom) Bálint Tibor, Tompa Andrea Kolozsvár-regényei mellé tehető a polcra. A kötet másik két kisregénye persze Bajor Andor és akár Rejtő Jenő könyvei mellé.


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 565 Ft

A termék megvásárlásával

256 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat