A XX. század pszichológiája

Mihail Jarosevszkij a Kossuth Könyvkiadónál 1968-ban megjelent A pszichológia története című munkájában a pszichológia fejlődését társadalmilag-ideológiailag meghatározott törvényszerű elméleti folyamatként mutatta be.
A XX. század pszichológiája c. új Jarosevszkij-kötet ezt a tudománytörténeti módszert mélyíti el és alkalmazza a XX. század pszichológiájára.
A könyv öt kategória köré építi a modern pszichológia fejlődését. Ezek: a képmás, a cselekvés, a motiváció, a kommunikáció és a személyiség.
A szerző leírja, hogyan vált a lélektan önálló tudománnyá azzal, hogy Wundt megalakította az első pszichológiai laboratóriumot. Ám furcsa paradoxonként mégis nagyobb e téren az olyan fiziológusok érdeme, mint Helmholtz.
A lélektan a funkcionális pszichológia kialakulása után, a századforduló körül már válságba jut. Erre Mach és az empíriokriticizmus kínál kiutat. Ez azonban mutatja ki a szerző a lenini bírálat alapján maga is a válság terméke és rossz megoldás. A szerző ezután két olyan irányt mutat be, amelyek a lélektant a gyakorlattal kötik össze. Az egyiknek tárgya a tanulás vizsgálata, másik iskola a pszichodiagnosztika. Ebbinghaus, Thorndike, Pavlov, Bohtyerev, Galton, Dinet munkásságával ismerkedhet meg itt az olvasó.
A tanulás kapcsán a behaviorizmust, a képmással együtt a Gestalt-pszichológiát, a motivációval összekötve pedig a freudizmust elemzi ezután a könyv. Piaget és a genfi iskola tárgyalása után a könyv kitér a marxista pszichológia kiformálódására és fejlődésére.
A munka záró fejezetében a tudományos-technikai forradalom és a pszichológia, valamint a lélektan és a kibernetika kapcsolatának annyira időszerű témáját vizsgálja.