Az aranyszamár - 43. számú példány

Szép ember volt az egykori vándorszónok, bolondultak érte az asszonyok Rómától Athénig, Karthágóig. Egyszer Tripoliban úgy beleszédült egy dúsgazdag özvegy, hogy nyomban kezét nyújtotta a mézes szavú ifjúnak. Hogy a hymen-hír a botránykrónikák lapjain maradt fenn, annak nem más az oka: a tüzes asszony kapzsi rokonai bíróság elé ráncigálták a fiatal férjet: mágiával, rontással, varázslattal vette rá az asszonyt a házasságra.
Fél Észak-Afrika ott tolongott a tárgyaláson, s a szép szónok ezúttal sem okozott csalódást hallgatóságának: fölényesen, szellemesen visszavágott ostoba vádlóinak. Nem is haboztak sokat a bírák a felmentő ítélettel.
S hogy miért a nagy izgalom? Mert a szónok, a férj, a fölmentett vádlott maga a hírneves író volt, doktora minden boszorkánymesterségnek: Apuleius, kinek elbűvölő regényében a kíváncsi Lucius is rengeteg kalamajkába kerül, amiért beleüti az orrát a varázslás, a szellemidézés, a halottfeltámasztás, a tündérkonyha mélységesen mély titkaiba. S miközben az ezer színben csillogó mese fényt vet minden titokra, Lucius sorsa is
De inkább figyeld, olvasó, a mesét. Gyönyörködni fogsz.