Pléhkatonák

A háború utáni cseh próza fenegyerekének és bortányhősének számító, és nálunk mindenekelőtt a hatvanas években megjelent, majd rögtön be is tiltott regényével, a Gyávák-kal ismertté és népszerűvé vált Josef Skvorecky szórakoztató könyvéből két ismerős irodalmi arc köszön vissza az olvasóra. Egyrészt Skvorecky regényeinek állandó, központi hőse és narrátora, Danny Smiricky szaxofonista és szociális-egészségügyi iskolai tanerő. Másrészt a XX. századi cseh irodalom legendás figurája, Svejk. Ő persze csak áttételesen van jelen, a szelleme hatja át a regényt és élteti hőseit, az ötvenes évek csehszlovák néphadseregében szolgáló Dannyt és társait, a hetedik harckocsizó zászlóalj "derék katonáit".
A sokak (ha a férfinépesség arányát tekintjük, legalább a lakosság fele) számára nálunk is jól, nagyon jól ismert "néphadsereges" környezetben ugyanúgy két táborra szakadnak a történet szereplői, mint Hasek művében, mint a K. u. K. hadsereg bornírt világában: zömmel ütődött, ugyanakkor felfuvalkodott és műveletlen tisztkáderek állnak szemben a közlegényekkel és altisztekkel, akik a nagy Svejk fegyvereit, azaz saját megjátszott butaságukat, valójában talpraesett dörzsöltségüket és rettenthetetlen humorukat állítják csatasorba, hogy testi-szellemi épségben megússzák a két és fél éves sorkatonai szolgálatot.
A "csatának" - groteszkebnél groteszkebb jelentek, mulatságosabbnál mulatságosabb történetek kavalkádjának - nem lehet kétséges a kimentele: az immár letűnt rendszer ostoba és rosszindulatú képvésielői rendre a nevetségesség vereségét szenvedik el. Sorozatos kudarcaik, felsüléseik éppoly mulattatók, mint tanulságosak, hiszen lépten-nyomon arra figyelmeztetik az olvasót: a hülyeség halhatatlan, s így az ellene vívott harc sem érhet véget soha.