Egyetlen pillantás nélkül

Azt gondolom: talán marokkal szórják a szenvedést a tömegre, a java talán csak néhányukra hullik, de kevés vagy semmi sem jut a többieknek. José a napba néz és csak töpreng. Az asszonyára gondol és arra, amit az ördög mondott neki róla a kocsmában. És arra a napra gondol, amikor a mezőn elhallgatnak majd a kabócák, a paratölgyek és olajfák zsenge ágai megmerevednek, az égre fordulnak, majd pillanat múltán kővé dermednek. Harminc év múltán José a napba néz és csak töpreng. Az unokabátyja asszonyára gondol és arra, amit az ördög mondott a bátyjának róluk a kocsmában. És arra a pillanatra gondol, amikor már semmi sem lesz a földön, még a bennünket fürkésző tárgyak csöndje sem. A Saramago-díjjal kitüntetett fiatal író regénye egy dél-portugáliai, alentejói, kicsi, zárt faluközösségben élő család két nemzedékének históriája. A középpontban két boldogtalan szerelem története áll, az első főszereplője José és a szénégető lánya, a másodiké José fia José és a szakácsné lánya. A faluban, ahol megállt az idő, két mágikus-félelmes figura, az óriás és a démon jelenítik meg a szerelmeket megnyomorító és boldogtalanná tevő testi-lelki terrort, amellyel senki nem képes szembeszállni. A mellékszálak szerelmi történetei is tragikusak, mindenki meghal, egyetlen alak kivételével ő az a férfi, aki az ablaktalan szobába zárva ír, a Száz év magány Melchiadeshez hasonló figurája, aki a történésekkel egy időben írja a család és a falu történetét, s amikor a regény végén mindenki meghal, ő is leteszi a tollat.