A Duna mellől

Janus szellemi öröksége korai halála ellenére máig is egyik legnagyobb kincsünk a XV. századból. Hazánk latin nyelvű költői között pedig szép számmal voltak még utána is, rangban ma is ő messze a legelső! Előtte is volt Magyarországon jelentős latin költészet, sőt volt igen figyelemreméltó humanista mozgalom is, de az új ízlésű, az egész megújhodott műveltségű kultúrvilág érdeklődésére számottartó latin nyelvű renaissance-költészet vele kezdődik és mindjárt az első lépésnél az ő teljesítményeivel soha többé utól nem ért magaslatra szárnyalt. Janus maga nagyon világosan látta, mi a tulajdonképeni jelentősége az ő költészetének: tudta és hangoztatta, hogy a Duna mellé elsőnek ő vezette el a babérkoszorús múzsákat s hogy ezzel a maga egyéni dicsőségén felül hazájának is hírnevet és megbecsülést szerzett. Ezt az önértékelést a világirodalmi közvélemény teljes mértékben szentesítette. Janus költői tehetsége volt bizonysága a világ előtt annak, hogy a harci erényeiről híres, folytonos háborúktól zaklatott, az európai műveltség védelmében vérző Magyarországon is születhetik nagy, mindenkitől elismert költő. Valóban az ő költészete is hirdette az európai kultúra közösségét alkotó népeknek, hogy mi is közéjük tartozunk, bennünk is megvan a közös örökség őrzésének és gyarapításának tehetsége és akarata. S ez, akárhogyan alakul is a jövő, soha el nem vétetik tőlünk!