A mai francia regény

Részlet:

A mai regény forrása
Az eredet
A regény, az európai regény szülőföldje és melegágya Franciaorszgá. Igaz, hogy Kelet és az antik világ szintén nagyban hozzájárult e műfaj kialakulásához és gazdagodásához, azonban a műfaj maga a középkori Franiaországban formálódik, oly korán, oly spontánul és oly áradó bőséggel, hogy Európa regényirodalma századokig a franciának függvénye marad. Maga a regény, a roman szó hamarosan a nép nyelvén, a nép számára írt művekhez kapcsolódott s mivel ezek a népnyelven írt művek inkább puszta kitaláláson alapultak, a regény szó először verses, később prózai mesét jelentett. Magán a romantikus jelzőn pedig, amely a román szó származéka, valami nem valóságost, fantasztikust értenek minden nyelvben, egyfelől a klasszikussal, másfelől a reálissal szemben. A meseanyag száz forrásból kerül a középkori regénybe: ősi pogány vagy keresztény hitregékből és legendákból, történeti vagy apokrif hősénekekből és krónikákból, történeti vagy apokrif hősénekekből és krónikákból, keleti, görög-római, vagy népi eredetű mesékből, fantáziából és valóságérzésből, mágiából és megfigyelésből, míg a forma, a prózai forma vallásos, majd történeti művek latinból való átültetésből lendül a tiszta elbeszélés felé. A fejlődés vonala már itt, az eredetnél is visszatükrözi a mindenkori regény szinte örökérvényű vonásait: a szellem szélsőségei, a tudás, a hit és a heroizmus között s az irodalom ősformái, a krónika és hősének között, a regény a tömegnek szánt, se nem tudós, se nem szent és semmikép sem hivatalos műforma, népszerű, vagyis közönséges, korláttalan, tehát formátlan s története nem is lesz más, mint állandó vergődés végletei közt s eredete ellen. Gondoljunk egyrészt Flaubert-re, aki a regényt költeménnyé, éposszá akarta sűríteni, másrészt a háború utáni korszak egyik kedvelt műfajára, a "regényes életrajz"-ra, amely még egyenes visszatérés a legendás és verses krónikákhoz. Egy mai fínom regényíró, Lacretelle, habozás nélkül hirdeti, hogy az igazi regényíró nem mondhat le egy bizonyos vulgaritásról; viszont épp ez a vulgaritás akadályozza meg Valéryt abban, hogy - saját bevallása szerint - regényírással foglalkozzék.