Grendel Lajos

Összegyűjtött elbeszélések

mma kiadó nonprofit kft.  | 2023  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  671 oldal

A (cseh)szlovákiai magyar irodalom Kossuth-díjas, a múlt század utolsó két évtizedétől haláláig a magyar széppróza meghatározó alkotója, a hetvenöt éve született Grendel Lajos (1948-2018) novellistaként kezdte pályáját az 1970-es években. S bár novelláskötet volt első megjelent könyve is, a Hűtlenek (1979), az átütő sikert első regényeivel érte el (Éleslövészet, 1981; Galeri, 1982; Áttételek, 1985), melyekkel felzárkózott kora magyar prózájának az élvonalához. Következő elbeszéléskötetében (Bőröndök tartalma, 1987) azonban már novellistaként is megtalálta a rá később is jellemző hangját, melyet újabb regények és publicisztikakötetek után még egy követett: Az onirizmus tréfái 1993-ban. Ezután, bő két évtizeden keresztül egészen a 2010-es évek közepéig újból a regényíró, illetve a publicista és az irodalomtörténész vette át a terepet a novellistától, akinek már csak 2016-ban jelent meg új kisprózakötete Rossz idők járnak címmel.
Jelen kötetünk Grendel Lajos novelláit, elbeszéléseit öleli fel - így az életében napvilágot látott novelláskötetei anyagán kívül, Függelékként, az azokból kimaradt, csupán folyóiratokban megjelent kisprózai opusait is: az 1970-es A teniszlabdától a 2018-as Szűz Mária eligazítja Pírit című elbeszéléséig.
A kötetet szerkesztette, a szövegeket gondozta és az utószót írta Tóth László.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 5 200 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 940 Ft

A termék megvásárlásával

494 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó mma kiadó nonprofit kft.
Kiadás éve2023
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:671
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly900 gr
ISBN9786156434692
Árukód2771281 / 1216636

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 5 200 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 940 Ft

A termék megvásárlásával

494 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Carley Fortune: Várlak a tónálCarley Fortune: Várlak a tónál