Utolsó a vérpadon

A szerző gazdag írói munkásságából kiemelkedik eme novellája, amelyben az 1794-ben Párizsban kivégzett tizenhat kármelita apácának állít emléket. Történetüket az írónő Blanche de la Force képzeletbeli figurájával egészíti ki, s ezzel a legendák szimbolikus jelentést hordozó világába emeli fel.

Gertrud von Le Fort (1876-1971) ősi hugenotta családból származott. Teológiát, történelmet és filozófiát tanult. A család mély protestáns vallásosságáról és a katolikus egyházba való áttérésről így vall: Minden idő véget ér, de az Úr örökre él. Ez a gondolat képviseli az anyámtól örökül kapott vallás magját Krisztus volt számára az örökké tartó isteni szeretet megnyilvánulása. Az Ő nevét tanította meg nekem először kimondani, s a benne való hitben rejlik sajátos vallási életem egysége, amely később a katolikus egyházban találta meg a helyét. Ez az a feloldhatatlan kötelék, amely összefűz otthonom keresztény szellemével és családom hagyományával. Verseiből és elbeszéléseiből a legismertebb a Himnuszok az egyházhoz című ciklusa (1924). Két évvel később Rómában felvételét kérte a katolikus egyházba.