Gerő András

Magyar másik

kkettk alapítvány  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  204 oldal

A kötetben a modern magyar história és a zsidók viszonyáé a főszerep. Gerő András megkísérli röviden áttekinteni a tipikusnak tekinthető értelmezéseket, és természetesen törekszik saját interpretáció kialakítására is. A szerző megállapítja: úgy tűnik, mintha lenne egységes nemzeti történelmi látószög; s így lenne egységes nemzeti történelem, azaz lehetne egyneműsíteni a jó néhány esetben egymás ellenére érvényesülő történeteket. Gerő András számára ez az egyneműsítés nem magától értetődő. Éppen a zsidóság sorsa mutatja meg, hogy egy-egy egységesnek tételezett nemzeti közösségen belül nagyon is eltérő tapasztalatok halmozódhatnak fel különösen igaz ez akkor, amikor a magyar állam származási alapon megkülönböztette a magukat nemzeti értelemben magyarnak vallók egy meghatározott csoportját, nevezetesen éppen a zsidókat. Kérdés: összefűzhetőek-e a magukat magyarnak gondoló, de nagyon eltérő élményanyaggal rendelkező, egy nemzethez tartozók történetei? Lehetséges-e belőlük egységes nemzeti elbeszélésmódot, narratívát létrehozni? Sokan ma is úgy vélik, hogy a magyar és a zsidó párba állítható, egyfajta kettősséget, dichotómiát jelöl, és adott esetben akár ellentétpár is lehet. E gondolat azon alapul, hogy egy homogenizált magyar fogalmat és egy hozzá tartozó történetet tételezünk, amelyben a zsidók felfogástól függően vagy szerves, vagy szervetlen részt képeznek. Annyira mások, hogy maximum kapcsolt részei a történetnek, vagy nem is részesei annak. Ez a variáció ugyanakkor hangsúlyosan zsidó értelmezésben is létezik, ami különösen a holokauszt reprezentációinak értelmezésében jelenik meg.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 2 900 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó kkettk alapítvány
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:204
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly380 gr
ISBN9786155118227
Árukód2570893 / 1139935

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 2 900 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 2 755 Ft

A termék megvásárlásával

275 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kertész Edina: A fotográfuslányKertész Edina: A fotográfuslány