Önéletírás - Világlátás

Az igaz ember életének mozgásterét a lelkiismerete határozza meg. S a hovatartozása. Mindenkor és minden korban. És bármiféle hatalmi erőtérben. Mint Futó Dezsőét: akit a lelkiismerete soha nem engedett elszakadni attól a falusi néptől, amelyből jött. S amelynek ügyét, hetvennyolc hosszú éven át, mindhalálig magára vállalta és képviselte. Szóval, írásban és tettel.
Mert volt szeme a valóságra. S mert megtalálta fiatal kora Magyarországán azt a kört, amely elsőként s egyértelműen fogalmazta meg a társadalmi valóságot: a debreceni Ady Endre Társaságot: a nép igazságát és a haladás eszméjét a maga idején leghívebben képviselő parasztradikális írókat: Bajcsy-Zsilinszky Endrét: a Márciusi Frontot. Már kamaszfejjel is ízes magyarsággal tudósított ellenzéki lapokat a maga kisvilágának emberi fájdalmairól. S biztos érzékkel talált rá arra a politikai erőre, amelyet mértéktartó társadalmi felelősségtudata, természetes embersége magától értetődően állított szembe a náci embertelenséggel, a teljesen értelmetlenné vált háborúval - kora Független Kisgazdapártjára. Természetes, hogy 1944-ben csak azt tehette, amit ép erkölcsi érzékű embernek akkor a lelkiismerete diktált: a maga részéről leszámolt a háborúval, embereket mentett, zsidókat bújtatott, szervezkedett a megszállók és a nyilasok ellen. Odahaza, a maga kisvilágában. Mint ahogy természetes volt az is, hogy ezek után tagja lett a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésnek, a Független Kisgazdapárt programjával. Majd Budapesten, a Kis Újság belső munkatársaként és a párt képviselőjeként folytatta mindazt, amit addig tett. Bátran, pontosan és hitelesen tárta fel írásban és interpellációiban a korra oly jellemző gyilkos rendőri visszaéléseket. Kivédhetetlenül, és nehéz politikai körülmények közt, hajszálpontos politikai érzékkel.