Fonyódi Anita

Fodor Gyula

AZ ÉPÍTÉSZET MESTEREI

holnap kiadó kft.  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  240 oldal

Fodor Gyula (1871-1942) a 19. század utolsó éveiben építész vállalkozóként kezdte pályáját, első önálló tervezői megbízásait a 20. század elején kapta. 1903 és 1914 között - amikor a bérházépítés virágzó korszakát élte - több mint negyven, többnyire szecessziós stílusú bérház valósult meg tervei nyomán a fővárosban. Megbízói körét tehetős építési vállalkozók és kereskedők alkották, akiktől egymás után gyakran több megrendelés érkezett.
Legismertebb alkotásai a Hajós utcában álló Napóleon-udvar, a Nagymező utcai Ernst-bérház és a két főbejárattal rendelkező Arany Sas-udvar az Üllői út elején. Budapest utcáin járva könnyen beazonosíthatjuk az általa tervezett épületeket: a magasba nyúló, tört vonalakkal lezárt vagy háromszögű oromzatok mellett bérházait az igényesen kiképzett és gazdagon díszített előterekről és lépcsőházakról lehet megismerni. Mindemellett a rendelkezésre álló telek minden négyzetméterét gondosan hasznosító alaprajzai miatt később bérház-specialistaként aposztrofálták. Az első világháború után a bérházépítés sokáig szünetelt, így az Atlantica Tengerhajózási Rt.-nek köszönhetően jutott munkához, ebben az időben ipari csarnokokat tervezett a Háros-szigetre. Amikor a gazdasági világválság után az építőipar ismét fellendült, Fodor már némileg eltávolodott a tervezéstől, utolsó alkotása - egy balatonboglári üdülőépület - 1935-ben épült fel modern stílusban.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 11 900 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 11 305 Ft

A termék megvásárlásával

1 130 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó holnap kiadó kft.
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:240
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
Súly1100 gr
Sorozat AZ ÉPÍTÉSZET MESTEREI
IllusztrációSZÍNES ÉS FEKETE-FEHÉR KÉPEK
ISBN9789633493632
Árukód2755465 / 1205282

Vásárlói értékelések, vélemények

(1 vélemény)
Pintér Pál
2021. 11. 17.

Igazi gyöngyszem a kötet az építészet híveinek


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 11 900 Ft
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 11 305 Ft

A termék megvásárlásával

1 130 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-5 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-5 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat