Északi vizeken
európa könyvkiadó kft. | 2017 | MAGYAR nyelvű | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ | 341 oldal
1859-ben járunk. Patrick Sumner, miután a brit hadseregből dicstelenül menesztették Indiában, elszegődik egy bálnavadászhajóra, amely a sarkvidékre indul. A hajóorvosi állás kis fizetséget jelent, Sumner azonban ebben a helyzetben nem lehet válogatós. A vadászexpedíció eleve baljós jelekkel indul, s aztán egymást követik a szerencsétlenségek. Már messze kihajóztak a nyílt tengerre, amikor felfedezik, hogy az egyik hajósinast brutálisan meggyilkolták. Sumnernek mint hajóorvosnak muszáj tennie valamit... De a veszedelem, amellyel szembekerül, még gonoszabb és elkerülhetetlenebb, mint Delhi ostromának borzalmai, ahonnan alig sikerült ép bőrrel elmenekülnie.
Ian McGuire idegborzoló, naturalista kalandregénye díjak és nevezések sorában részesült, köztük a 2016-os év Man Booker-díjának listájára is felkerült. Felnőtteknek való sztori, amelyet azzal a borzongó lelkesedéssel olvashatunk, mint kölyökkorunk kalóztörténeteit vagy indiánkönyveit.
"Magasfeszültségű elbeszélés, egy letűnt világ rekonstrukciója, amely próbára teszi az emberi fantázia határait."
Hilary Mantel
"Ez a könyv elmegy a hús-vér valóságig, talán annál is tovább. Meggyőző és lenyűgöző, élénk és szellemes. Egy rémisztő diadal."
Martin Amis
A termék megvásárlásával
331 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes
| Kiadó | európa könyvkiadó kft. |
|---|---|
| Kiadás éve | 2017 |
| Nyelv | MAGYAR |
| Oldalak száma: | 341 |
| Borító | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ |
| Súly | 470 gr |
| Fordító | Pék Zoltán |
| ISBN | 9789634058113 |
| Árukód | 2706793 / 1169398 |
Vásárlói értékelések, vélemények
Kérjük, lépjen be az értékeléshez!
A termék megvásárlásával
331 pontot szerezhet
Személyes átvétel
Ingyenes
Házhoz szállítás
15 000 Ft felett ingyenes






























2019. 04. 25.
Teljesen átadta az író egy korhű halászhajó legénységének életét. Magam előtt láttam az utazás és az izgalmas cselekmény minden egyes részletét. Szinte éreztem a szagokat és az időjárás szeszélyét! Lebilincselő könyv!