Dicsőségre ítélve

... A pilóta okkersárgásra festett sávnak látta fentről a sivatagot. Egy Ember néven ismert művész rótta, hintette, rajzolta rá elképzeléseit. A járműnyomok végtelen fekete pamutszálaknak, az erődítések és a fedezékek hálózata sajátos fekete mértani ábráknak tűntek, afféle szürrealista festő művének, aki maga sem tudja egész pontosan, mit akar tulajdonképpen. A nyomok látszólag sehová sem vezettek, de egy-egy álcázott ágyú vagy harckocsi éles árnyéka olykor árulkodott... ... A gyalogos a földbe vájt keskeny lövészárokból látta a sivatagot. Őt nem emlékeztette festményre. Benne élt, beleásta magát, hogy menedéket találjon; az körülvette őt, ő pedig belélegezte. A "festői" lett volna a legutolsó jelző, amivel illeti, ha egyáltalán eszébe jut, hogy másnak nevezze, mint "átkozott"-nak. Eric Lambert kitűnő könyve ausztrál katonákról szó, akik Észak-Afrika sivatagában harcoltak - éltek és meghaltak - a fasizmus elleni háborúban.