Dr. Józsa László

Gyógyítás és egészségügy Bizáncban

históriaantik könyvesház  | 2025  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNY KÖTÉSBEN  |  455 oldal

Igyekeztem összefoglalni, amit az irodalomból és saját kutatásaim alapján (itthon és az egykori ország helyszínein) megtudtam az 1100 évig fennállt Birodalom medicinájáról, szociális ellátó rendszeréről. Nem gondolom, hogy könyvemmel a megillető helyre sikerül tennem a bizánci orvostudományt, az egyiptomi, görög, arab medicina mellé, de bízom abban, hogy aki figyelmesen elolvassa, annak megváltozik a véleménye, s nem csatlakozik az olyan dehonesztáló megállapításokhoz, amelyeket a hazai orvostörténeti művekből idéztem. Ajánlom könyvemet mindazoknak, akik érdeklődnek tudományunk története iránt, s talán sikerült eltűntetnem, vagy megkissebitenem azt a "fehér foltot" ami a bizánci medicina nem ismeretéből adódik.
(Dr. Józsa László 2014)

A 2014-ben elhunyt Józsa László a magyar antropológia kiemelkedő alakja volt. A Magyar Természettudományi Múzeum antropológusaival 1989 óta számos anatómiai, patológiai és módszertani munkában dolgozott együtt. A széles látókörű professzort az antropológiai vizsgálatok mellett a történelem is nagyon érdekelte. Orvostörténeti, paleopatológiai és bizantinológiai munkái mellett növénytani és állatorvosi kutatásokban is részt vett. Ez a kézirat több mint 10 év lappangása után került elő, mintegy nagy összefoglalásaként Dr. Józsa László bizantinológiai kutatásainak. A Históriaantik Kiadó a professzor két másik népszerű könyve, A szex a középkori Magyarországon és a Középkori uralkodóink betegségei mellett, ezzel a poszthumusz kiadással szeretne tisztelegni a szerző orvostörténeti munkássága előtt!
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
7 900 Ft

A termék megvásárlásával

790 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Kiadó históriaantik könyvesház
Kiadás éve2025
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:455
BorítóKEMÉNY KÖTÉSBEN
ISBN8949461894921
Árukód2802681 / 1236434

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
7 900 Ft

A termék megvásárlásával

790 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia