Tamás könyve

"Amikor a hetvenes évek végén elkezdtem foglalkozni a magyar festészettel, azt gondoltam, hogy szinte már mindent tudunk: az értékrend összeállt, a legfontosabb művek előkerültek, múzeumokat, jelentős magángyűjteményeket gazdagítanak. Hamar ráébredtem, hogy ez nem így van. Nem ismertük, sőt ma sem ismerjük megfelelő mélységben ezt a területet, a mai napig óriási meglepetések érnek bennünket. Elveszett, elkallódott főművek bukkannak fel az ismeretlenből. De nem csupán a képek 20. századi mostoha sorsa, elpusztulásuk vagy kallódásuk felel a hiányosságokért. Nem tudtuk jól elmesélni a magyar festészetet, nem tudtuk érthetővé, átélhetővé tenni ezt a történetet, nem találtuk meg a hangsúlyokat, nem húztuk meg a megfelelő kontúrokat. Nem a miénk még teljesen, s így nincs esélyünk arra, hogy jól meséljük el a külföldnek Ez a hiányosságunk nem csupán a művészet területén létezik, de egész történelmünkre is jellemző. Meg kell keresnünk az elmesélés új útjait, s ehhez szükségünk van az erős, érzelmeket kiváltó történetekre, olyan sorsokra, olyan tárgyakra, melyek szimbólumként sűrítik magukba egy-egy fontos korszak eseményeit, örömeit vagy tragédiáit, a 20. század nagy magyar drámáit." - Részlet az Előszóból