Celia Rees

Bűbájos Mary

orlando stúdió kft.  | 2003  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  286 oldal

"...A látomások maguktól törtek rám, mint annak idején a nagyanyámra, de ezt a tudást nem tőle örököltem. Hanem anyámtól. Egészen másfajta képesség volt, meghaladta nagyanyámét. Éreztem, ahogy ránehezedik a vállamra, mint valami súlyos lepel..."Egy ágytakaróba fércelve rejtőztek több mint 300 évig azok a lapok, amelyekből a fenti idézet származik. Egy naplóból, melyet gondos kezek kitartó munkával rendeztek össze, hogy lapjait olvasva egy lenyűgöző és megindító történet bontakozzon ki. Marynek, egy boszorkány unokájának története.1659 tavaszán egy hajó fut ki Southampton kikötőjéből, hogy az Újvilágba vigye a háborúk elől menekülő utasait. A fedélzeten van a 14 éves árva lány, Mary is, akinek nagyanyját boszorkánysággal vádolták meg, majd felakasztották. Mary számára az egyetlen menekülési lehetőség, ha a puritán közösség, amelyhez útja során csatlakozik, befogadja tagjai közé. Viszontagságos utazást követően a hajó megérkezik Amerikába, ahol a lány azt reméli, hogy új életet kezdhet. Rá kell döbbennie azonban, hogy a múlt elől nem könnyű elmenekülni. Az erdő mélyén élő telepeseknek hamar szemet szúr az önálló, az élet rendjéről másképp gondolkodó fiatal lány. Nem telik el sok idő, és a babonás közösség őt teszi felelőssé a körülöttük zajló, számukra megmagyarázhatatlannak tűnő eseményekért. Mary elhatározza, hogy megvédi magát a boszorkányság képzelt vádjaitól, s nem hagyja, hogy őt is ugyanarra a sorsra kárhoztassák, mint a nagyanyját.Ez a különös atmoszférájú, magával ragadó regény, amely az 1600-as évekbe kalauzol bennünket, a mai olvasó számára is fontos értékekről beszél. Celia Rees a bátorság, a függetlenség és a hatalom kérdéskörét Mary izgalmas történetén keresztül elemzi. Kegény egy fiatal lányról, aki nem engedi, hogy más döntse el helyette, ki is ő valójában.Celia Rees az angliai Warwickshire-ban él, számos nagysikerű ifjúsági regény szerzője. Ez az első magyar nyelven megjelenő kötete.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó orlando stúdió kft.
Kiadás éve2003
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:286
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly410 gr
FordítóLacza Katalin
ISBN9789632126920
Árukód2164661 / 1037557

Vásárlói értékelések, vélemények

Á. Zoli
2003. 12. 03.

A címlapja alapján is nagyon izgalmasnak látszott, de beleolvasva még meggyőzőbb: végre nem afféle tucat-tiniregény! Már várom a folytatást.

Cs. Andi
2003. 12. 05.

Erkölcsében és nyelvezetében is tiszta, szép könyv - mindenkinek!

Aimar Pablo
2004. 04. 21.

Anyukámtól kaptam szülinapomra ezt a könyvet..és egy kicsit óckodtam tőle. DE: kb egyszuszra olvastam el, alig bírtam letenni. Sajnos így hamar vége lett. No nem baj, mert már van új könyve a "Kalózok!". Remélem ez is ennyire letisztult tökéletes alkotás lesz! Én is kérlek Titeket, hogy az írónő e-mail címét küldjétek tova nekem, előreis kösz. Lac

Orlando Kiadó
2004. 05. 05.

Ez most nem vélemény lesz, hanem egy jó hír a Bűbájos Mary kedvelőinek: a regény folytatása ősszel már a boltokban!

M A
2004. 05. 14.

Egy nagyon roszz regény! Hogy lehet ilyen hamar befejezni!?

Bűbájos Mary
2004. 05. 22.

Ezt nem lehet letenni.Most olvastam ki a Kalózok könyvet is.Egészen rövid könyv volt sajnos, de láttam, hogy lesz folytatása is. Alíg várom.

T Maeya
2004. 05. 23.

Egyszerüen nem lehetett letenni.Remek, izgalamas könyv.Érdeklödöm a boszorkányság iránt,ráadásul egyidös vagyok a föhösnövel,igy még inkább megfogott a történet,könnyen áttudtam élni.

Mary Bűbájos
2004. 05. 27.

Ezt nem lehet letenni.Magával ragadja az olvasót az 1600-as évek világába.Megéri elolvasni.

Végh Noémi
2004. 10. 10.

Eszméletlen jó könyv! Izgalmas, érdekes és egy teljesen más világba kalauzolja el az olvasót!

Gajdos Lelle
2004. 11. 06.

Sok könyvet olvastam,de ez volt a legjobb. Én nem 5 pontra értékelném ha nem 100-ra. Meg egyébként is érdekel a boszorkányság. Aki tudja a irónQ email cimét erre irja: hapczi@freemail.hu

Hunyadi Katalin
2004. 12. 12.

Nekem bevált a könyv,bár jobban szeretem a kalózos történeteket,ezért nekem a Kalózok jobb volt, mint a Bűbájis Mary vagy a Farkasszem.

Kékesi Dániel
2004. 12. 29.

Nekem ez a könyv a kedvenceim közé tartozik!Nagyon esemény dús ,és csodás története van.

B Katka
2005. 06. 10.

Csodálatos történet, letehetetlen a könyv. Az egyik legszebben fordított ifjúsági regény amit olvastam. Helyesírási és elütési hibák nélkül, ami sajnos a mai könyvkiadásban nem mondható el.

Szabó Marietta Lili
2005. 08. 11.

Szerintem nagyon jó, ilyet a HP óta nem olvastam;)

R. Dóra
2005. 12. 09.

Nagyon megfogott ez a történet rég olvastam ilyen fantasztikus könyvet!!!

Kocsis Laci
2005. 12. 22.

Hát sztem elég szar, ez a Rees nem tud semmit!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Deák Anna
2006. 03. 03.

Szerintem iszonytosan jó történet. mikor olvastam egyszerűen nem tudtam letenni!!! alig vártam hogy a második részt is elolvassam. mindenkinek ajánlom!!!

Deejay Cicababa
2006. 03. 11.

Nagyszerű regény! Lacika, neked ez a könyv azért nem való, mert Te fiú vagy (neved alapján úgy vélem), és Neked a kalandregények, történetek tetszenek! Nem kell elolvasni! Ilyen egyszerű! Nagyon karaj ez a könyv!!

A. Bori
2006. 06. 27.

Nagyon jó! Alig lehet letenni.Mikor kiolvastam rögtön a második részét akartam. Rees király író, a Kalózok!- is nagyon jó!

. Kitti
2006. 07. 17.

Szerintem fantasztikusan jó ez a könyv, nem az a tipikus boszorkány regény, ez sokkal hihetőbb. Szerintem még a Harry Potter-t is kenterbe veri:D

Otyehel Krisztina
2006. 11. 04.

Szerintem is nagyon jó könyv, már párszor kiolvastam én is,de még mindig nem unom! Sőt a második része is naggggyon tetszik! ;)

Soós Bernadett
2007. 07. 26.

Szuper könyv, akárcsak a második rész

Ősi Nelli
2008. 03. 20.

Pont ma olvastam ki és NAGYON NAGYON TETSZETT! Alig várom, hogy a folytatást is olvassam!!!

monika
2008. 07. 30.

a legjobb könyv a mit eddig olvastam!!!!!

Varga Dominika
2008. 11. 27.

több mint 2 éve, hogy olvastam, és még mindig a hatalmában vagyok! Nagyon tetszett, ez a könyv szerettette meg velem az olvasást!(:

Futó Bianka
2008. 12. 25.

Ez a könyv annyira jó,hogy alig lehet letenni és egyből megszereti az olvasást. Nekem nagyon tetszik bár még a folytatását nem olvastam de az is biztos nagyon jó!!

nojcsi37
2009. 03. 01.

Már régebben olvastam ezt a könyvet de nekem nagyon tetszett..az első celia reeses könyvem..volt..:)az elolvasása után az járt a fejemben nekem kell a folytatás...nagyon izgalmas megrendítő kis könyv...ráadásul celia rees rajongó is lettem..mára már az összes létző könyvét kiolvastam..csak ajánlani lehet egy ilyen könyvet

Krizsán Annamária
2009. 05. 07.

NAGYON TETSZETT!!!!!!!!Tök jó a könyv,de nem tudom eldőnteni hogy, igaz tőrténet vagy pedig nem.Ugynis az interneten azt irják hogy kinalált a könyvben pedig azt hogy igaztőrténet.Mindenkinek ajálom a könyvet.Nagyon jó.És boszorkány szeretőknek pedig kőtelező.:P viszlát egy 16 éves lány

Nikica
2009. 06. 23.

az egyik legjobb könyv nagyon izgalmas olvastatja magát nem lehet letenni folyamatosan történés van és egyáltalán nem unalmas!!!a második része is szuper!!!!!

juhász leonóra inez
2009. 06. 29.

az 5 pontból 10 !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!nagyon jó!!!!!!!!!!!!!!már olvastam.:)

Lehóczky Rita
2009. 10. 22.

Persz, hogy kitalált történet. De attól még jó! :) A második részt muszáj hozzáolvasni, szerintem úgy lesz csak kerek egész. Tiniknek mindenképpen el kell olvasni!

Bartha Petra
2010. 04. 18.

Én még nem olvastam a könyvet, hanem a helyi Libribe rendeltem meg =). Csak az a baj, hogy ilyen esetben nem 3-6 nap kiszállítási idő, hanem 3-5 nappal több. :S Mááár naggyon várom,hogy megérkezzen ^.^

bubajosmary.hu (katona kim-laura)
2010. 05. 26.

Minden könyszeretönek ajanlom!Ez eddig a kedvenc könyem,a sok olvasottaimbol!Biztos jo a 2.resz is!:):):):):)

K.K.L=Katona Kim-Laura
2010. 05. 26.

Alig lehet letenni!:)Ma mar ötödjere olvasom!:)A FARKASSZEM is nagyon jo,mert azt is olvasom a Bübajos Mary melle.:Hi:)!!!!!!!!!!!


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 890 Ft

A termék megvásárlásával

189 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat