Bergoglio Jorge Mario ( Ferenc Pápa )

Lumen Fidei - A hit világossága kezdetű enciklikája

szent istván társulat  | 2013  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL  |  60 oldal

A Szentszék sajtótermében mutatták be július 5-én Ferenc pápa Lumen fidei (A hit világossága) kezdetű első enciklikáját, amely most magyarul is megjelent. A dokumentum valójában négykezes mű, ahogyan szellemesen maga Ferenc pápa jellemezte. A hitnek szentelt körlevelet ugyanis XVI. Benedek pápa jórészt már elkészítette: a célja az volt, hogy a szeretetről szóló első (Deus caritas est) és a reményről írt második (Spe salvi) enciklikája után, a Hit évére való tekintettel a harmadik isteni erényről is kifejtse gondolatait. Ferenc pápa közvetlenül elődje kezéből vette át a szöveget március 23-án, Castel Gandolfo-i látogatása során, és később szerényen megjegyezte: csupán előszót ír hozzá.
A Lumen fidei négy részre oszlik, bevezetővel és végkövetkeztetéssel. Ferenc pápa megmagyarázza, hogy XVI. Benedek a szeretetről és a reményről szóló enciklikái után majdnem befejezte a hitről szóló körlevelét is. Ferenc pápa ehhez további kiegészítéseket fűzött hozzá.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
617 Ft

A termék megvásárlásával

61 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve2013
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:60
BorítóKARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL
Súly106 gr
FordítóDr. Diós István
ISBN9789632774459
Árukód2238824 / 1093330

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
617 Ft

A termék megvásárlásával

61 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

14 000 Ft felett ingyenes

A bél-agy kapcsolatA bél-agy kapcsolat