Péter, a BeleValó

Ködös, hideg januári reggel volt. A város még békésen aludt, hiszen vasárnapra ébredtünk. Mindenki próbálta kipihenni az elmúlt év fáradalmait. A dermesztő, csontig hatoló jeges szél ellenére egy fiatalember már talpon volt, és teli energiával vetette bele magát az esztendő első vasárnapjába.Szakadt a hó. Az égből hulló pelyhek fehérre festették a hajunkat. Átázva érkeztünk meg találkozónk színhelyére, a WestEnd bevásárlóközpontba. Még csak háromnegyed kilenc volt. Néhányan már unatkozva lézengtek az üzletek között, és várták, hogy kinyisson az első étterem, ahol reggelit tudnak venni. Valahol már takarítottak, néhány helyen a kirakatüveget tisztították, az első emeleti üzletekbe pedig ásítozó eladólányok érkeztek sietve. A gyorséttermek felé vettük az útirányt, és az egyik asztalnál lehuppantunk. Két üdítővel múlattuk az időt.Vártunk. Egy fiúra, aki élete nagy lehetősége elé érkezett. Egy sportemberre, aki óriási küzdelem előtt állt. Egy fiatal, bohókás gyerekre, aki olyannyira vágyott a népszerűségre. Vártunk Péterre. Ő pedig az aznap esti beszavazóshow-ra. AValóVilág várt rá...Pár percet késett, de előtte udvariasan ránk csörgött: - Ne haragudjatok, a havas utak megtréfáltak, de már a parkolóházban vagyok. Azért nem száguldoztam, mert a ValóVillába élve szeretnék bejutni... Amikor megérkezett, életet lehelt a szunnyadó bevásárlóközpontba. Dalolászva nézegette az álmos WestEnd életét, feltűnően vidáman igyekezett felénk. Barna bőrkabát volt rajta, és szokásához híven rögtön egy történettel rukkolt elő, miközben a szék támlájára helyezte kedvenc ruhadarabját. A Testnevelési Egyetemen - ahol harmadéves a birkózóedzői szakon - nemrégiben az egyik csapattársa eldugta a kabátot. Több mint kétórás keresés után, a „szellemes" cselgáncsozó -a tettes - fölhívta telefonon, hogy nála van az oly féltett ereklye. - Tényleg dühös voltam rá! - mondta Péter összeszűkült szemmel, és valóban látszott rajta, hogy megviselték a történtek: - A jó humort szeretem, de ez nem volt poénos - fejezte be a sztorit a bicskei fiú. A fekete hajú birkózó hamar felfedezte magának az asztalt, illetve az oda nem illő tárgyakat. Most már a riportermagnónkkal játszott. Kezébe vette a mikrofont, és hangpróbát tartott, bár ő nem tudta, hogy a készülék még kikapcsolt állapotban volt. Miután a magyar ábécé összes betűjét felsorolta legalább négyszer, és visszaszámolt öttől egyig, huncut mosollyal az arcán felnézett ránk, és várta az elismerést. Egy-egy apró fintort kicsikart belőlünk. Csodálkozva figyeltük, hogy lehet Péter ennyire fesztelen és nyugodt, amikor élete talán legfontosabb napjához érkezett. Igaz, volt már serdülő-világbajnok és junior Európa-bajnoki ezüstérmes, de a népszerűséget ez nem adta meg számára. Lételeme volt, hogy mindenki rá figyeljen, és génjeiben érezte, arra született, hogy minden pillanatban felismerjék a tömegben. Ha beszavazzák, naponta hárommillióan fogják nézni minden mozdulatát. Nem lesznek, nem lehetnek titkai. Soha többé nem rejtőzhet el. Ő csak a jó oldalát látta ennek, és óriási várakozással készült az estére, de izgalomnak a legkisebb jele sem látszott az arcán vagy a gesztusain. Ott ült előttünk, és csak vigyorgott. Tudta, hogy nemsokára indulnia kell az RTL Klubhoz. Erre már felkészült. Lelkileg is!