Kinek észak, kinek dél

A szerző nem tehet mást, mint hogy csökönyösen visszatér oda, ahol eszmélkedett, ahol minden testi és szellemi kapcsolat, barátság, szerelem, tudás született, egy mára sokszorosan romba dőlt, feledésre ítélt közegbe: a jugoszláv létbe. Azon belül is a Vajdaságba, amely Budapestről nézve szívmelengető Dél, az azúrkék Adria felől viszont hideglelős Észak. Régi históriás énekek és iratok, legendáriumok, visszaemlékezések, különféle krónikák, tényfeltáró dokumentumok és sajtótöredékek, netes blogok szövegén át regél/beszél „egy érintett" arról, mi mindent is jelenthet a térben és időben mérhetetlen távolságokba kiterjedő szülőföld. E szülőföldhöz ugyanis, bármily meglepő, ugyanúgy hozzátartoznak az amerikai indiánok, mint Szarajevó bosnyákjai, és Mohács nagy temetője éppúgy, mint Goli Ótok, a jugók Gulágja. Sokan írták ezt a könyvet balázsattilául. Érdújhelyi Menyhért, zentai történész és keresztény hitoktató száz évvel korábbról, Picspang tanár úr az újvidéki Telepről... Még Tito marsall szakácsa is belekotyog a mesébe, előszedve a maga csodatévő receptjeit. A lebilincselő (bilincsekkel jócskán teli) történelmi utazás fanyarnál több tanulsága: nyilván elveszett már minden, mielőtt szerzőnk ifjúkori énje az elvesztésre egyáltalán gondolhatott. És létrejött valami más, mielőtt felfoghatta volna. Mi történt? Ennek tisztázása örök feladat. Elkerülhetetlen, mint Pétervárad meg-megújuló ostroma.