Balassi Bálint

Szép magyar komédia

szépirodalmi könyvkiadó  | 1990  | MAGYAR nyelvű  | KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ  |  109 oldal

Libri Antikvárium
A magyar drámatörténet gyöngyszeme, a teljes terjedelmében csak 1958-ban előkerült Szép magyar komédia, eddig csak említés szintjén szerepelt a középiskolai tananyagban. Egy olyan népszerűsítő kiadvány, mint e mostani, bizonnyal közelebb vonzza tanulóifjúságunkat a magyar nyelvű szerelmi költészet mesterének drámájához. Több okból is remélhető mindez. Egyrészt, mert a téma Thyrsis és Angelica legyőzhetetlen szerelme nem állhat távol az ifjú szívektől, másrészt mert 'vagyon az dolog-beszélésben egynéhán tréfa is, kit azért egyelétettünk ez komédiában, hogy míg az hallgatók az komédia végét érnék, addig ne szomorkodnának, szánván az egymástokot, hanem nevetnének is, örülnének is, hallván az tréfákot' amint Balassi summázó soraiban írja. Harmadik okként említhetjük, hogy Balassi fülbemászó míves prózája anyanyelvünk kiapadhatatlan forrása. No meg ifjúságról lévén szó negyedik okként a Szép magyar komédiáról is elmondhatjuk, amit 'az maga kezével írt könyvébűl' való versek másolója mond a mester költeményeiről: 'Azki azért gyönyörkedik benne, innent igazán megtanulhatja, mint köllj' szeretőjít szeretni'.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 902 Ft

A termék megvásárlásával

90 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14 x 23 cm
Kiadó szépirodalmi könyvkiadó
Kiadás éve1990
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:109
BorítóKEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
ISBN9631541290
Árukód6338388 / 5337560

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 902 Ft

A termék megvásárlásával

90 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Sarah Beth Durst: Bűbájok boltjaSarah Beth Durst: Bűbájok boltja