Írók két háború közt

Mostanában nem sok ujat tudok irni. Az a boldog szellemi feszültség amit az irodalmi alkotás jelent, olyan nekem mint a tilos paradicsom.
Mit csinál az iró ha ujat nem irhát?
Körülnéz régebbi irásai között . . .
Rengeteg irásom van, cikkem és tanulmányom, ami könyvalakban még nem jelent meg. Többnyire irókortársaimról szóló kritikák, méltatások, vitacikkek.
Ezeket eddigi köteteimből tudatosan kizártam. Nyers időszerűségük nem is illett volna az elvi tartalmú kötetekbe. De féltem is könyvbe venni őket. Kortársi itéleteinket oly könnyen megcsúfolja az idő! S ki jósolhatja meg, mit érdemes megőrizni a jövőnek? Az élő irodalom folyékony valami. Ami ma legfontosabbnak látszik, holnapra már elvesztheti a jelentőségét . . .
Most azonban már itt van a holnap. Pár év óta alig irtam ilyen időszerű irodalmi cikket, s ez a pár év elég volt arra hogy a régieknek némi távlatot adjon. Pár év alatt sok minden kialakult. Kortársaim bevonultak a történelembe. A nemzedék, melynek születésénél asszisztáltam, szellemi életünk derékhadává lett. Az elvi harcok csatasorai nyíltan felállottak. A fiatal irók, kiknek első könyveikre figyeltem föl, elfoglalták helyeiket az irodalomban...