Bálint Tibor, Szerk.: Szalay Károly

Zarándoklás a panaszfalhoz - Párhuzamos életutak

magvető könyvkiadó  | 1979  | műbőr  |  441 oldal

Libri Antikvárium
Regényem címe utalást jelent vissza az időben, a történelem és az emberi lelkek valóságához, s ott folytatnom, ahol a Zokogó majom cselekményszálait elmetszettem, vagyis az ötvenes évek derekán. Amikor a napot gyakran elfödte egy-egy égig nyújtózó személy árnyéka. Eleinte ki akartam kerülni ezt a nehéz, ellentmondásos korszakot, de végül az a meggyőződés lendített át a töprengő tétlenségen, hogy az író nem lehet csupán a felhőtlen idők krónikása, mint ahogy a paraszt sem emeli fel az ekét ott, ahol a föld kemény, hanem még mélyebbre nyomja, egész testével-lelkével ránehezedik. Előző regényem hagyományosabb szerkezetét itt már nem tarthattam meg, hiszen egyre inkább látom, hogy manapság lehetetlen versenyre kelni az anyakönyvi hivatallal, hogy a mi időnkben katedrálisok helyett inkább csak egy-egy szerény haranglábat épít a regényíró. Engem elsősorban a hit, az emberi eszmény érdekelt, a reménylett dolgok valósága éppúgy, mint a látható életé, s vizsgálódás közben néhány kérdést tettem felazoknak, akiknek párhuzamos életútja a maga egyszeri s megismételhetetlen mivoltában példázza az állhatatosságot vagy az esendőséget.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó magvető könyvkiadó
Kiadás éve1979
Oldalak száma:441
Súly250 gr
ISBN2310023640359
ÁrukódSL#2113020416
Kötésműbőr

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 790 Ft

A termék megvásárlásával

179 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói tavaszTörzsvásárlói tavasz