Visszaemlékezéseim

"A két világháború között Magyarországnak három olyan igazságügyminisztere volt, akik visszaemlékezésben megírták életútjukat. (...) Ez a visszaemlékezés egyedülálló. Nemcsak azért, mert megírásának körülményei egészen szokatlanok, ugyanis olyan valaki írta négyéves fáradhatatlan munka eredményeképpen, aki látását egy tragikus favágás során elveszítette, hanem azért is, mert olyan valakiről van szó, aki messze kimagaslott kortársai közül. Nagyságát lemérni azonban mégsem olyan könnyű, mert széleskörű jogászi tudása polihisztorrá avatta, szerteágazó egyházi szolgálata alázatos Krisztus-hívővé minősítette, káprázatos klasszikus műveltsége pedig páratlan szerénységgel, igazságot kereső állhatatossággal, mélységes család- és emberszeretettel párosult. Munkája egyedülálló kortörténeti dokumentum, mely fölöleli a XX. század kétharmadának a történetét, kezdve a család eredetének az ismertetésétől, az olasz front poklának a leírásától az igazságszolgáltatásban eltöltött éveken át, a Lakatos-kormány igazságügyminisztereként átélt sorsdöntő eseményeken és a kitelepítés megpróbáltatásain keresztül a biai présházig. Vladár Gábor alakja nehéz időkben nőtt naggyá. Mindent megtett, hogy a jogrendszerünket elsöpréssel fenyegető idegen áramlatoknak gátat vessen - írja róla Komjáthy Miklós. 1944-ben a nyilaskormány, 1951-től a Rákosi-kormány üldözöttje volt. 2 és fél év a tomori kitelepítés, 10 év és egy hónap a biai száműzetés. Látását elveszíti ugyan, de a lelke fénye világít." (Dr. Boleratzky Lóránd)