Szécsi Noémi

Nagyon nehezen indul, de később a könyv olvastatja magát. Személy szerint nekem nagyon tetszett a végére. Szerencsére nem a szerelmi szál a lényeg benne, így nem vált egy csöpögős szappanoperává. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a fantasy irányú történeteket.

Ajánlom mindazoknak,akik szeretik boncolgatni azt a bizonyos témát!

A Nyughatatlanok erős felütéssel indít: vér, belek, miegymás. Aztán elül a szörnyű gyilok, és egyszeriben egy tengerparton találjuk magunkat angol ladyk és vérszegény gyerekek között - de az első jelenet, mint egy kísértet, belengi a történetet, ott bújkál a szépen, elegánsan szőtt mondatok mögött, fel-felbukkan, hogy aztán végül... de a Nyughatatlanokat (többek között) a vége miatt is érdemes elovasni, tehát csitt. Szécsi Noémi regénye élmény, krimi, történelem, szerelem, pszichológia, horror és satöbbi, mindez csodálatos, henryjames-i egyensúlyban lebeg a végkifejlet felé. Szereplői úgy beszélnek, ahogy kell, a XIX. századnak szaga van - magyar prózában ritka az ilyen erős atmoszférateremtés. Mint ahogy ritka az ilyen nagy regény is, ami ennyi hangszeren szól. Lesz második rész is. P.

Nagyon szórakoztató, szókimondó könyv. Minden percét élveztem.

Érdekes megvilágításba helyezi az egészséges életmódot. Nem megszokott hangvételű könyv, keleti filozófia kedvelőinek bátran ajánlom.

Megérkezett Jon Courtenay Grimwood hátborzongatóan izgalmas thrillere, amely az író Bérgyilkosok-trilógiájának első részeként köszönti az olvasóközönséget. A Pusztító angyal tökéletes egyedisége nem csak misztikummal teli kalandos történetében rejlik, ugyanis a könyv címe egyszerre két könyvet, két különböző történetet is takar. A könyv első részében a reneszánsz Velencében járunk, 1407-ben, ahol a város sokszínű kulturális kincse mellett a korabeli tisztességtelen és véres politikai játszmák is elénk tárulnak. A második rész már egy egészen új műfajjal, és egy romantikus szállal átszőtt fantasy-történettel csábítja magához az olvasókat, ahol veszedelmes vérfarkasok, mindenre elszánt vámpírok és lélegzetelállító csatajelenetek várják, hogy az olvasók bekebelezzék őket. Történelem, harc, szenvedély egy könyvben, Jon Courtenay Grimwood-tól!

Vannak könyvek, amikben találunk olyan párhuzamokat, amik a mi életünkben is megtörténnek. Nekem ebben a könyvben a gyerekek miatt, a női sorsok miatt ez az élmény most többször is előjött. Éppen ezért azt tudom mondani, hogy ez az olvasmány realisztikus, valódi, és hol könnyfakasztó, hol mosolyt csaló. Jó lenne, ha lenne következő rész.

Az egyetlen problemat talan ott talalni,hogy nem Fantasy irodalom alatt van a konyv besorolva,talan akkor nem lenne egyszeru lenullazni egyeseknek.Nem rossz,de kicsit egyszeru.A mai tiniknek teljesen megfelelo,hogy par orara kiszakadjanak a mindennapokbol.

Ez a könyv különleges a rajzstílusa miatt,és pont ezért tetszett meg.Kicsit lassan indulnak be az események.Nagyon aranyos és nagyon jó volt.

Én most kezdtem el olvasni. Bevallom az elején nem tetszett nehéz volt a szövege, de ahogy egyre jobban belemerültem egyre inkább a történetre koncentráltam érdekesnek találtam, mire a végére értem rájöttem h tetszett:D 2nap alatt befejeztem, és én örülök h nem az a tipikus csöpögős történet lett.

Az elsö résznél leirtak érvényesek a 2. kötetre is. Vastagnak és ijesz-tönek látszik, de megéri, mert izgalommal, eseménnyel teli remek olvasmányt kapnak.

Pergö, izgalmas, lebilincselö könyv barátságról, kitartásról, hüségröl nagyon fontos emberi értékekröl. Közben belepillanthatunk az un. "csunya bácsik, bajkeverök, bünözök" életébe is. Föleg azért is tetszett a könyv, mert közben közeli képet kaphatunk Indiáról és az ottani szokásokról, emberi életekröl. Igazán remek könyv.

Hát az a húúúú kategória. Én imádtam. Egy előjátéknak is beillik a könyv. :) Biztos, hogy megveszem a folytatását is.

Nekem tetszett. Szerintem igen is van benne fantáziája és egyfajta egyediség! Lehet, hogy a szerelmi szál nem olyan jó benne, de nem hinném, hogy a romantikázás céljából született volna ez a mű. Én beleszerettem ebbe a történetbe, ebbe a borzalmas világba. Aki szereti az elvontabb könyveket, azoknak csak ajánlani tudom.

Nekem is jó véleményem a könyvről. Nem tudom megmondani mikor olvastam utoljára ilyen jó könyvet. Mindenhová jött velem. Nem tudtam letenni, ha pedig le kellett tennem alig vártam hogy folytassam. Ajánlom mindenkinek aki szereti a jó könyveket !!

Nagyon nehezen olvasható könyv, egyáltalán nem szórakoztató. Egyszerűen nem bírom rákényszeríteni magam hogy végig elolvassam. Sajnálom hogy megvettem.

A vámpírok napjai meg vannak számlálva: a Drakulához hasonló első szériás rémségeknek már egyébként is karót vert a szívébe a csillámló, vegetáriánus Edward Cullen és családja, a szórakoztató irodalom legújabb tendenciái alapján pedig úgy tűnik, a tündérek, sellők és egyéb fantasztikus lények a bestseller listák éléről visszatuszkolták koporsóikba a vérszívókat, a fedelet pedig a biztonság kedvéért még le is szögelték. Megnyugtató azonban a tudat, hogy nekünk, magyaroknak már akkor volt saját vámpírunk, amikor a világ többi része még tudatában sem volt annak, hogy ez a legmenőbb dolog: Szécsi Noémi Finnugor vámpír című regénye ugyanis 2002-ben jelent meg először, ám az Európa Kiadó most újra megjelentette a könyvet, hogy azok is magukba szívhassák a történetet, akik első kiadásról esetleg lemaradtak volna. Finnugor vámpírunk nem orvtámadás eredményeként lépett az élőhalottak sorába, hanem beleszületett a szipolyozásba: Voltamper Jerne, ha nem is túlságosan lelkes a sorsát illetően, de legalább pontosan tudja, mire számíthat halála után. A lányt ugyanis kozmopolita nagymamája nevelte, így aki hajnalonként arra ébred, hogy egy kiadós vérszívás után a nagyi hangos gurgulázással öblíti ki a száját a fürdőszobában, majd ellátja macskaeledelen hizlalt patkányait az imázs kedvéért szándékosan leamortizált lépcsőházban, az már nem sok mindenen lepődik meg. Jerne azzal is tisztában van, hogy az egykoron Oscar Wilde-dal és Liszt Ferenccel flörtölő nagymamának pénze, mint a pelyva, azonban a látszat fenntartása és a hivatalos szervek megtévesztése érdekében mindkettőjüknek dolgozni kell. Így gondos mérlegelés és a nagymama szakszerű pályaválasztásai tanácsai után Jerne képzett meseíróvá avanzsál, történeteinek főhőse pedig Inisiatív, a hetvenkedő, de gyáva nyuszi. Mivel azonban meseírásból még látszatra sem lehet megélni, így vámpírunk ezoterikus kiadványok helyesírási hibáit javítgatja napi nyolc órában. Az élet azonban még a vámpírok számára sem csupa móka, kacagás és önfeledt vérfürdő, különösen egy olyan számára nem az, aki meglehetősen viszolyog a fizikai közelséget igénylő vérszívástól, s testnedvek helyett sokkal szívesebben fogyaszt el egy finom salátát a jó nagymama határtalan bosszúságára. Hiába neveltette Jernét a nagyi a vámpírirodalom őshazájában, Angolhonban, hiába mutatott neki jó példát egy élőhalottságon keresztül, hősnőnkben még az embervér megízlelése után sem lobban fel a lelkesedés szikrája. Posztmodern vámpírral állunk tehát szemben, hölgyeim és uraim, aki már jóval azelőtt vegetáriánus étteremben mosogatott, hogy a vérszipolyozás helyett az önmegtartóztatás jött volna divatba az irodalomban. Sőt, Jerne nem csak a vámpírkánont forgatja fel: bármennyire igyekszik ugyanis középszerű meseírónak maradni Inisiatív kalandjainak megéneklésekor a Rohadt állatok munkacímű kötetben, a cinikus vakond és az irredenta hörcsög legalább annyira kilógnak a mesehagyományból, mint írójuk a vérszívók közül. Bajos lenne Voltamper Jernétől kevésbé ambiciózus figurát találni akár az élők, akár az élőhalottak között, és abban is egészen egyedülálló (és bájosan dekadens), hogy iszonyatosan sok munkájába kerül szegénynek, hogy semmit ne érjen el se a vérszívásban, se a meseírásban, ami egy ilyen kemény, nagy elvárásokat támasztó nagymama mellett azért meglehetősen szép teljesítmény. Szóval vége a régi szép időknek, amikor a vérszívók még titokzatos, méltóságteljes és nem utolsó sorban rettegett lények voltak: a mi vámpírunk Lewis Carrollon és Hans Christian Andersenen szocializálódott, és a nagy elődökhöz méltóan kellően excentrikus, széleskörű műveltségének hála kifinomultan szitkozódik (egy zsák lakan, egy zsák derrida) és nem csak az emberektől irtózik, hanem az embervértől is ami nem könnyíti meg a kétkezi vérszipoly életét a halál után. Ugyanakkor szakértője a nyulaknak legalábbis azoknak, akik a viktoriánus és edwardiánus brit gyermekirodalom területén ütik fel a fejüket , és jobb napokon se perc alatt összeüt egy fabulát Heltai Gáspár stílusában, és biztosan ez is jó valamire. Az olvasónak mindenképpen a vámpírnak pedig? Hát, totál szívás.

Egyszerűen borzalmas. Ez nem szórakoztató-irodalom, hanem a legutolsó ponyva, de még annak is rossz. Összeollózótt ostobaságok halmaza, öncélú és fölösleges részletekkel fűszerezve, sablonos történettel, nulla karakterekkel. Tüzelőnek jó, esetleg a billegő ágy lába alá, de elolvasásra nagyon nem ajánlom. Az Agysejtpusztító angyal találóbb cím lenne.

Számos egyéb hiányosságom mellett a gasztronómiának is inkább vagyok laikus (ám annál lelkesebb) élvezője, mint értő művelője. Valahogy így áll a helyzet az irodalommal is, és mindkét területen próbálok széles látókörre és változatosságra törekedni: bármennyire élvezem is azonban a fúziós konyhát és a posztmodern irodalmat, időnként jólesnek a megszokott ízek és a hömpölygő nagyregények. Első látásra ilyennek ígérkezett Szécsi Noémi legújabb regénye, a Nyughatatlanok is, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után emigrációba kényszerült magyar urak sorsát követi nyomon.  A külországi száműzetést választó hősök nevét mindig pátosz övezi, hiszen valószínűleg az a kép él róluk a fejünkben, hogy miután itthon emberésszel szinte felfoghatatlan hőstetteket hajtottak végre, az elnyomó hatalom üldöztetése elől menekültek csak külföldre, hogy onnan félelmet nem ismerve, fáradhatatlanul folytassák küzdelmüket a szabadság vagy egyéb, szabadon választott nemes cél érdekében. Eme munkálkodás pontos módjáról meglehetősen homályos elképzeléseim voltak, de abban bizonyos voltam, hogy az egész tevékenység rendkívül izgalmas, veszélyes és hazafias. Nos, nagy meglepetés vár a hozzám hasonló lánglelkű olvasókra, akik efféle romantikus elképzelésekkel rendelkeznek a magyar emigrációról a regényben először is szembesülhetünk azzal az egyszerű ténnyel, hogy az emigránsok is csak emberek (bármilyen közhelyesen hangozzék is ez az állítás) és csak másodsorban hősök már ha egyáltalán azok. Akár a történet mottójául is szolgálhatna az egyik hős, Fábián Dániel kinyilatkoztatása: A sors megkívánhatja tőlünk, hogy a jég hátán is megéljünk, de azt már nem követelheti, hogy közben józanok is maradjunk. Sőt, a sors azt sem kívánhatja, hogy a hősök végig hősök maradjanak (különösen, ha nem biztosít ehhez számukra megfelelő apanázst). Lássuk be ugyanis, hölgyeim és uraim, hogy külföldről meglehetősen nehéz a magyar szabadságért harcolni, így az emigránsoknak rendkívüli kreativitásra lehetett szükségük, hogy korlátozott jövedelmükből az otthon megszokott színvonalon elszórakoztassák magukat. Hiszen költözzenek bár egyik városból a másikba, az ismerősök ugyanazok, a kényszerű társasági egymásra utaltság pedig még az unalomnál is nagyobb úr. Ha pedig az arcok ugyanazok, akkor előbb-utóbb a társalgási témák is kifogynak, és az otthoni állapotokon való kérődzés is fárasztó egy idő után különösen pedig friss hírek hiányában , így az állítólagos nagy magyar hősök kényszerű tehetetlenségbe süppednek, az izgalmakat pedig ott keresik, ahol csak tudják. Ki a hasisban, ki mások múltjában, ki megint mások ágyában embere válogatja. Nagy horderejű események hiányában van idő a részletek megfigyelésére (és nem csak az osztrák spionoknak): tobzódhatunk az 1850-es évek Párizsának, Brüsszelének leírásában, korzózhatunk az ostende-i tengerparton (fürdőkabinokkal és eredeti, csíkos trikós fürdőmesterekkel, úgy ám!) és hódolhatunk a kor egyik legnépszerűbb úri passziójának, az asztaltáncoltatásnak. Médiumunk pedig az egyik magyar emigráns, Bárdy Rudolf skót felesége, a mindig mélabús Aimee, aki nem csak a szeánszokon képes utat nyitni a túlvilági létezők üzeneteinek, de jelenléte perspektívába helyezi a magyar hősök történetét is. A magyarul nem beszélő egykori nevelőnő minden pátosz nélkül látja és láttatja az emigráns urakat és lassan hömpölygő, tétlen életüket a regény is ugyanilyen lassan hömpölyög, hatalmas krízisek és drámai fordulatok nélkül, mintha egy óriástörténet egy darabját olvasnánk, amely beszorult a könyv fedőlapja és hátlapja közé, de eme mesterséges kezdő- és végponton túl is ugyanúgy folytatódik a maga komótos módján. Persze elég az angol curryre meg a magyaros hamburgerre gondolnunk, hogy tudjuk: a fúziós konyha mindenütt jelen. Nincs ez másképp az irodalomban sem: 2011-ben már aligha írhatunk romantikus nagyregényt, különösen pedig nem hunyhatunk szemet az oly gyakran idealizált kor és világ nagyon is valóságos problémái felett, legyenek ezek a nők életét érintő problémák, politikai vagy tudományos kérdések, netán a prostitúció. Azt már tudjuk, hogy a hősök talán nem is annyira hősök, de emellett megannyi társadalmi nyughatatlanság kap még teret a regényben, így az emigránsoktól eltérően mi olvasók biztosan nem fogunk unatkozni.

A második kötettel lesz teljes a könyv :)

Az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam! Nagyon összetett és sokrétű, egyszerre megható és vidám, komoly és szórakoztató, izgalmas és elgondolkodtató... ajánlom mindenkinek, aki szereti az igazán jó regényeket!

Az a szerencse, hogy mielőtt végleg ráunnánk a fogyókúrázásra, mindig jön egy újabb módszer. Ez most tényleg teljesen más. Nem azt kéri tőlünk, hogy két hétig rágódjunk pulykavirslin és kefíren, hanem hogy örökre felejtsük el őket. A húskészítményeket, a tejtermékeket, a finomított lisztből készült péksüteményeket, a szénsavas üdítőket, a készételeket. Mielőtt végleg bedarálna minket a civilizáció, lassítsunk, vegyünk egy mély lélegzetet, és mondjuk azt: "jelen vagyok az életemben". A szerzők - egy dietetikus és zen-buddhista szerzetes - radikális változtatásokat kérnek tőlünk, de tudományos tényekkel is alátámasztva testi és lelki állapotunk tartós javulásával kecsegtetnek. Egészség, boldogság - kinek nem kell? Íme, egy vegetáriánus fogyókúráskönyv haladóknak és vakmerő kezdőknek.Több mint hatvan éve buddhista szerzetes, mellette tanár, író, költő és a mindefajta háború elkötelezett ellensége. Emiatt kellett elhagynia szülőföldjét, Vietnamot, ahová majdnem négy évtizeden át nem térhetett vissza. Martin Luther King úgy nevezte: "a béke és az erőszakmentesség apostola“. A 85 esztendős Thich Nhat Hanh arra tanít minket, hogy fedezzük fel a jelen pillanat szépségét.

Nagyon jó könyv, a folytatásokat is szívesen olvasnám :)

Én spanyolul olvastam, de nekem is nagy kedvenc. A többit is imádom, főleg a Walsh family történeteit, de ez többször nagyon megfogott. Ha van valakid akit igazán szeretsz, és belegondolsz a történtekbe, akkor nagyon nagyon szívhez szóló tud lenni. A végét pont hazafelé olvastam a villamoson, alig bírtam visszafojtani a könnyeimet.

Én spanyolul olvastam, de nekem is nagy kedvenc. A többit is imádom, főleg a Walsh family történeteit, de ez többször nagyon megfogott. Ha van valakid akit igazán szeretsz, és belegondolsz a történtekbe, akkor nagyon nagyon szívhez szóló tud lenni. A végét pont hazafelé olvastam a villamoson, alig bírtam visszafojtani a könnyeimet.

Nagyon nem tetszett, kuszaság volt végig és még unalmas is.

Szerintem egy eszméletlen jó kis könyv:) sok mindenben tudtam azonosulni az írójával! Csak ajánlani tudom ;)

Tetszik benne a kitalált jövő, amibe bele van ültetve az egész történet. Maradtak benne homályos foltok, de ez sem kimondottan rossz, azok a fantáziádra vannak bízva. És alapjáraton nem szokványos a befejezés, ami jó, mert szerintem életszerűbb lett tőle. Nem tudom, a fordítás hibája-e, de az író számomra elég furcsán ír. Viszont a "megoldás" a "hogyan öljünk meg egy démont?"-problémára közel sem egyedi. A harcolós jelenetek pedig számomra gyengék és kaotikusak. De mindent összevetve élvezhető olvasmány.

A könyvtárban "ragadt" a kezembe ez a témát oly alaposan körüljáró könyv. Nálam is a letehetetlen kategóriába tartozott, és most egy saját példányra is szükségem van!

Oopps kétszer ment el, sebaj :)

Nekem az egyik nagy Keyes kedvencem. Bár az Utolsó esély szalont leszámítva mindegyik szuper jó. Az egy kicsit unalmas volt. Ez tényleg szomorkás hangulatú, de ez nem ront az élvezhetőségén.

Nekem nagyon tetszett. Sok könyvet olvastam már Marian Keyes-től, ez az egyik kedvencem. Bár az Utolsó esély szalont leszámítva mindegyik nagyon-nagyon jó és szórakoztató. Az nekem uncsi volt, nem olyan tipikus keyes-es. Ez meg picit szomorkás, de az nem ront az élvezhetőségén.

Nekem is P.S. I love you-t idézte (bár nem olyan jó, mint az) , tetszett, nagyon is. Néhol papirzsepis

Volt amikor zokogtam, mint egy gyerek, volt amikor a térdem csapkodtam a röhögéstől :))) Most is megvenném, újra el fogom olvasni.

Csak egy kapcsolódó információ: Nelson Algrent Lee Stringer, az íróvá lett egykori hajléktalan is említi "Fedél nélkül New Yorkban" c. könyvében, háláját kifejezve tanácsaiért, amiért egyszer azt mondta neki, hogy az írók akkor alkotják legjobb műveiket, amikor fogalmuk sincs, mit csinálnak.

Ausztriában akadt kezembe ez a könyv.Jó humorral vázolja, hogy nem mindig fenékig tejfel az élet és hogy milyen az élete a 30-as években járó fiataloknak;milyen problémákkal küzdenek meg nap mint nap.és persze főhősnőnk az, aki a barátainak próbál segíteni a túlélésben!Aki egy kicsit szórakozni akar a saját sorsán, annak melegen ajánlom!

Számomra csalódás volt a könyv. Lucy Sulliven..., a Szusi..., az Utolsó esély..., a Görögdinnye, stb. olvasása igazi kikapcsolódás volt. Folyton nagyokat kacagtam közben. Ez a könyv nagyon megható, de számomra nagyon lehangoló.

Felemelő gondolatok, öreg bölcsességek egy még fiatal férfi tollából. Néha egészen megkönnyeztető, de mégis humoros, csaknem kacagtató. Nem egy összeroskadt férj, apa, munkatárs, tanár búcsúzó szavai, nem! Kicsit már szinte meseszerű, varázsos, s olyan egyszerű, mintha tündérek csillámpora lengné körül. Képes lenne valóban egy halállal szembenéző ember ilyen egyszerűen hátranézni, s ugyanúgy előre? Abba a semmibe, ami rá vár?...

Felemelő gondolatok, öreg bölcsességek egy még fiatal férfi tollából. Néha egészen megkönnyeztető, de mégis humoros, csaknem kacagtató. Nem egy összeroskadt férj, apa, munkatárs, tanár búcsúzó szavai, nem! Kicsit már szinte meseszerű, varázsos, s olyan egyszerű, mintha tündérek csillámpora lengné körül. Képes lenne valóban egy halállal szembenéző ember ilyen egyszerűen hátranézni, s ugyanúgy előre? Abba a semmibe, ami rá vár?... http://kisviragvilag.blogspot.com/2008/11/ha- el-tudod-kpzelni-akkor-meg-is-tudod.html

Mese. Varázslat. bűbáj. Még egy kis varázslat. Csalás. Sok csalás.... és most mindezt elmesélem egy másik szemszögből!

Angolul olvastam ezt a könyvet, örülök, hogy magyarul is megjelent! Szerintem sokkal jobb, mint Keyes eddigi könyvei, több mondanivalója van...tökéletes film készülhetne belőle..:) Aki szerette a P.S. I love you-t, annak nagyon ajánlom!

nekem eléggé egyhangúan írta le az eseményeket.persze cím alapján nem okozott csalódást.

Nem rossz! T.T

Jó könyw! xD

Nekem nagyon tetszett, olyannyira, hogy amióta megvan többször is elolvastam, mindenkinek ajánlom.És a Szécsi Noémi által írt többi könyvet is..

Nem hogy kevés amit a pénzemért kaptam, hanem még rossz is. Célzok itt a negyed oldalakra, amik keskeny oldalakon állank. Többször azon kaptam magam, hogy olvasok, de mit is? Még az a szerencse hogy úgy kaptam nem kellett érte fizetnem egy petákot sem! Nem összefüggő, érthetetlen, felületes és unalmas.

Hy Evör! Aki ismeri a "Manga" -t & amit képvisel az nem fog csalódni. Az eleyétől a végéig izgalmas Manga!

Végre valaki ki merte mondani, le merte írni..... szórakoztató, szexi és humoros!! Egyike a "letehetetlen" kategóriájú könyveknek! Reméljük lesz egyszer folytatás...... :) Ajánlom mindenkinek!

Abby Lee ezen - napló formába foglalt - írását eredetileg internetes blogjában tette közzé. Igen sokan olvasták és kísérték figyelemmel, mígnem barátai ösztönzésére könyv-alakban is megírta - már addig is nagy sikert aratott - naplóját. Imponálóan közvetlen stílusú, sok helyen eredeti humorral fűszerezett, kifejezetten szórakoztató, sőt: üdítő olvasmány (melyet Szécsi Noémi - szinte "a szerzőével együtt dobbanó szívvel" - közvetített számunkra magyarul). Egy elkoptatott frázissal éve: "nem lehet letenni". Balesetem okán négy hónapon át csak a plafont tudtam (volna) nézni, ha - egy rádióbeli ismertetést követően - fiammal meg nem vetetem Abby naplóját, aki teljesen elfelejttette velem fájdalmaimat. Jómagam egyik kiadó lektora vagyok, valójában az "olvasásból élek", miközben alig van időm kedvtelésből tenni ugyanezt, de ott és akkor Abby Lee nagyszerű könyve e ritka öröm részesévé tett. Csaknem mindannyian túlhajszoltak vagyunk. Lássuk be: ha RENDSZERESN "lopunk" időt magunknak egy kis üdítő felfrissülésre, a látszólagos (!!!) időveszteség bőven megtérül. Ha eddig nem tették, kezdjék ezzel a - minden túlzás nélkül - remek könyvvel. NEM FOGJÁK MEGBÁNNI...

Életem legunalmasabb könyvélménye, ha valaki nem tud elaludni feltételen ajánlom, mert csak azon kaptam magam, hogy azt sem tudom mit olvasok és leragad a szemem. A 330 oldal kis lapokon szétnyújtva, mint a rétestészta, alig van valami szöveg, fél meg negyed oldalakban végződve. Mégcsak nem is napló, mert fejezetek vannak benne! Nagy csalódás az ajánló után!

Az írónő humora és stílusa első olvasatra leveszi az embert a lábáról. Kismama révén szeretettel ajánlom társaimnak és nem utolsó sorban a kispapáknak.

Szenzációs!!! A terhességem alatt egyszer "végigfaltam", majd mindig újraolvastam esténként az időben éppen aktuális részt, előfordult, hogy azt is többször. A stílusa olyan, mintha a legjobb barátnőmmel beszélgetnék, őszinte, nyitott, egyértelmű, nevén nevező. Roppant jól szórakoztam, s ha megengedhető: végigröhögtem az egészet, többször. Óriási!!!

terhességem 5. hónapjában olvastam a könyvet, és nagyon örülök, hogy ezt emeltem le a polcról az ezer másik, "tudományos-fantasztikus" könyv mellől. emberi, természetes, humoros és igaz. köszönöm.