Vájtfülűek brancsa - Egy olykor elkeseredett, de örök optimista olvasó naplója

FÜLSZÖVEG Nick Hornby huszonnyolc hónapon át írt egy rovatot egy amerikai irodalmi folyóiratba, a Believer-be arról, "amit éppen olvasott". Most, kötetbe gyűjtve, egy könyvrajongó, sőt könyvimádó vallomásaiként tárulnak elénk ezek a cikkek. "Nos hát, ez itt az olvasás mikéntjéről, mikorjáról, miértjéről és mivoltáról fog szólni - arról, hogy az olvasás jól megy, akkor egyik könyv vezet a másikhoz, az meg a következőhöz, téma és jelentés összefüggés-láncolataként; és hogy amikor nem megy jól, amikor egy könyv nem ránt vagy nem tapaszt magához, amikor az ember hangulata meg a könyv hangulata hadilábon áll egymással, akkor jószerivel bármihez több kedve van, mint hogy nekiugorjon a következő bekezdésnek, pláne hogy tizedszer olvassa újra az előzőt." Így kerül egymás mellé a David Copperfield ("Jó igaz, illett volna ismernem a David Copperfield-et, és ezért megérdemlem a büntetést"), Flaubert és Csehov levelei, a művelt barátai által ajánlott írók, akiktől nem éppen gyalogol bele a lámpaoszlopban, ha az utcán olvassa őket, 600 oldalas ("Az isten szerelmére!") irodalmi életrajzok - de képregények, sikerkönyvek, kezdő írók első kötetei, sportemberek biográfiái és versek is. Hornbynak mindegyikről van egy (vagy több!) vicces - vagy éppenséggel méltató - mondata, csak egyvalamit nem állhat: az üres nagyképűséget, a lekezelő szakmai gőgöt, magyarán a tisztességtelenséget. Egy professzionális olvasó életét követhetjük nyomon több mint két éven át, aki annak ellenére választotta ezt a pályát, hogy babakocsi áll az előszobájában, szezonbérlete van az Arsenal-stadionba, és ígéretes rock együttes ad koncertet a helyi kocsmában.