Molnár Ferenc

Útitárs a száműzetésben

pallas stúdió  | 1999  | kemény kötés  |  286 oldal

Libri Antikvárium
A század első felében Molnár Ferenc nevét itthon és külföldön is megtanulták. 1939-ben azonban el kellett hagynia hazáját, a fasizálódás elől Svájcba, majd az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Itt, New Yorkban halt meg 1952-ben. Utolsó műve ez a kötet, amelynek eredeti kéziratát - a kiadói utószó szerint - New Yorkban sem sikerül föllelni, ezért az Útitárs a száműzetésben - magyar író alkotásához képest szokatlan módon - fordításban jelent meg először Magyarországon, 1958-ban. ; A ,,Jegyzetek egy önéletrajzhoz" alcímet viselő kötet a megkésett szerelem, az igaz barátság krónikája. Önvádtól terhes emlékezés ez Vandára, a szerző titkárnőjére, aki tökéletes útitársként kísérte az írót, egészen addig, amíg korai halála (1947) el nem szólította Molnár Ferenc mellől. ,,Vanda meghalt - életem fénye kialudt" - írja emlékező sorainak kezdetén a szerző. Majd Vanda alakja, jelleme formálódik teljessé, a kínlódva életrehívott emlékezés jelen idejűségében. Ez a törékeny teremtés, aki hallatlan tehetsége, empátiája révén minden rezdülését képes volt ,,fogni" szeretett főnökének, olyan feltétlen odaadással, érzékenységgel és megejtő őszinteséggel - mégis szinte észrevétlenül - állt Molnár mellett, amellyel hallatlan biztonságot adott munkaadójának. Molnár érzelmeit a - Vanda halála után értelmezett - szemérmes, plátói szerelem hatotta át, ám ennek a belsőleg és külsőleg is tökéletesen tiszta nőnek a testét soha, csakis a lelkét ,,ölelhette" meg. Az önéletrajzi jegyzetek végén olvasható drámarészlet, halottsirató méltó emléket állít ennek, a páratlan kisugárzású asszonynak, aki földi mércével szinte nem is volt mérhető, hiszen leginkább a szentekhez, angyalokhoz volt hasonlatos. Lírai képsorokban elevenednek meg a munkában eltöltött amerikai esztendők, és a krónikás szomorú számvetése ,,És íme, ez a vége az ellenállhatatlan kényszerből íródott töredékes, zavaros, soha meg nem írandó, halva született színdarab-vázlatnak". - Molnár Ferenc életművének megkerülhetetlen darabja a kötet.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó pallas stúdió
Kiadás éve1999
Oldalak száma:286
Súly200 gr
ISBN2399981368741
ÁrukódSL#2112576310
Kötéskemény kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Steve Berry: A Medici-hagyatékSteve Berry: A Medici-hagyaték