Tibeti buddhizmus első kézből I.

tan kapuja buddhista egyház  | 1995  | papír / puha kötés  |  134 oldal

Libri Antikvárium
ELŐSZÓ Lhündrup Szöpa, a tibeti buddhista teológia és filozófia legmagasabb tudományos fokozattal rendelkező művelője (gese) sokéves oktatói tapasztalata alapján hirdette meg "Tibet vallásos kultúrája" című előadássorozatát amerikai egyetemi hallgatóknak. Sokan próbáltak már megfelelni annak az igénynek, hogy az eredeti hagyományokon alapuló tanításokat európaiak számára is befogadható módon közvetítsék. Ezeknek a vállalkozásoknak a sorából kiemelkedik Lhündrup Szöpa műve. Művének magyar nyelvű átültetése során szembesülnünk kellett a magyar nyelvű buddhista terminológia hiányával. Rákényszerültünk tehát, hogy megkíséreljük a buddhista alapfogalmak magyar megfelelőinek kialakítását, rendszerbe foglalását. Annak érdekében, hogy az új kifejezések azonosíthatóak legyenek a más művekben használtakkal, azokat a jegyzeteket, ahol szükségesnek láttunk további magyarázatokat, és feltüntettük a szankszrit ("sz" rövidítéssel), az írott tibeti ("ít") illetve a gyakrabban előforduló kifejezések esetén az ejtett tibeti ("et") alakot is. Vissza TARTALOM Előszó 5 A szerzetesi élet kezdetei 7 Tanulmányoka kolostorban 12 Képzés a tantra-kollégiumokban 20 A Három Kincs 27 A négy pecsét 34 A Megtisztult tana Tibetben 41 A tibeti buddhizmus iskolái 48 Gyakran áldásos tevékenysége 54 Tanulás - gondolkodás - meditáció 57 Gondolkodás 63 A rögzítő meditáció menete 67 Az emberi lények három osztálya 73 A kisember teendői 76 Az erényes cselekedetek és a vétkek 82 A középember teendői 88 A jobb létformák szenvedései 94 A keletkezés igazsága 98 A megszüntetés igazsága 104 Az ösvény igazsága 106 A nagyember teendői 110 A hat alapelv (1-4) 115 A hat alapelv (5-6) 119 A hat túlpartra juttató (3-6) 127
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 900 Ft

A termék megvásárlásával

590 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó tan kapuja buddhista egyház
Kiadás éve1995
Oldalak száma:134
Súly400 gr
ISBN2310010097319
ÁrukódSL#2112319306
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 5 900 Ft

A termék megvásárlásával

590 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kristen Ciccarelli: Heartless Hunter - Szívtelen vadász - Libri Különleges KiadásKristen Ciccarelli: Heartless Hunter - Szívtelen vadász - Libri Különleges Kiadás