Pál Ferenc

Természetes spiritualitás

kairosz kiadó  | 2011  | papír / puha kötés  |  306 oldal

Libri Antikvárium
Ez a könyv várja igényes olvasóit! Azokat, akik megjárták már az élet mélységeit, de nyitottak maradtak minden igazán emberire. Akik keresik a kapaszkodókat, de nemcsak maguk mellett, hanem maguk felett is. Akiknek fontos a tapasztalat, amit már megszereztek, de érteni is akarják, mi történt velük, hogy aztán egyre szabadabban élhessenek. Akik nemcsak hinni akarnak Istenben, hanem bízni is benne. Akikben van késztetés Isten felé, de az élménynél, találkozásnál többre vágynak. Akik a felnőtt ember érett hitére törekednek, amit talán sosem érünk el, de ami felé irányulhatunk tökéletlenül is. Akik önmagukat többnek tartják a vágyaiknál, hiányaiknál, szükségleteiknél, álmaiknál és sebeiknél, miközben másokra sem csak a boldogságuk vagy a céljaik eszközeként tekintenek. A kötet igyekszik a lélektani ismereteket és a spirituális megfontolásokat egységben látni és bemutatni, főképp azoknak, akiknek fontos a pszichológiai tudás, miközben a hitük alapján kívánják alakítani az életüket. A Természetes spiritualitás - Pál Ferenc egyik legjobb könyve - először 2011-ben jelent meg, de az utóbbi néhány évben már nem volt kapható. Sokak kívánságát meghallgatva tesszük új kiadásban elérhetővé mindazok számára, akik már régóta hiába keresték ezt a hiánypótló kötetet.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 000 Ft

A termék megvásárlásával

200 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel 2026.07.06-tól

díjmentes


Szállítás 2026.07.06-tól

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv - név/ajándékozási beírással
Kiadó kairosz kiadó
Kiadás éve2011
Oldalak száma:306
Súly300 gr
ISBN2310019160403
ÁrukódSL#2113212285
Kötéspapír / puha kötés

Elérhető még:

Könyv
E-könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 000 Ft

A termék megvásárlásával

200 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel 2026.07.06-tól

díjmentes


Szállítás 2026.07.06-tól

15 000 Ft felett díjmentes

Szentesi Éva: Míg a halál nem választSzentesi Éva: Míg a halál nem választ