Szervátiusz Jenő

Elindulni egy hátizsákra való faragószerszámmal, faluról falura vándorolni, nézni, átélni arcokat, történeteket, sorsokat, ott helyben, csűrökben, színekben megfaragni a szobrot, otthagyni az embereknél, vagy hazaküldeni kiállításra, hallgatni igaz és költött (valaha igaz) balladákat, mondani, bontani, újraépíteni őket, előbb képzeletben, aztán anyagban, habos felületű vagy tömött sejtű juhar- vagy tiszafákban, favágók, ácsok, asztalosok, mesteremberek napi tíz-tizenkét órás megfeszített munkáját végezni, életüket élni, millió ember életét élni, ebből a sok életből kiválasztani a legszebbeket, a legtragikusabbakat, a legelmerültebbeket, hogy velük, bennük vallja meg a maga sorsát, amely, ha önarcképeit nézzük, ,,csak" egy a sok arc, a sok sors közül, aztán hazatérni, s mind szenvedélyesebben, mind hatalmasabban ismételni elemi igazságokat, amíg a szabadságvágy, a szerelem, az életszeretet vagy az anyai szépség gondolatának számtalan témaváltozatából kiemelkedik - ez Szervátiusz Jenő művészi útja.