Tarbay Ede

Shakespeare csábítása

holnap kiadó  | 2014  | puhatáblás, ragasztókötött  |  104 oldal

Libri Antikvárium
Szabó Lőrinc hosszú éveket, évtizedeket töltött Shakespeare magyar nyelvre ültetett szonettjeinek tökéletesítésével, átdolgozásával, mire az első, 1921-es kiadás után 1948-ban megjelent a ma ismert fordítás. Tarbay Ede életét végigkísérte ez a kötet, mint Shakespeare-biblia, és másfél évvel ezelőtt nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy maga is átkölti, saját költői világához igazítja a Shakespeare-szonetteket. Célja nem a már létező fordítás (fordítások) átírása, hanem a szonettek egyéni olvasat szerinti megformálása volt. Nem vett át sorokat, kifejezéseket az eddigi magyarításokból, gyakorta bátran, szép hűtlenséggel eltért az eredeti szövegtől. A Shakespeare csábításában a szonettek összefüggenek, mintegy regénnyé szerveződnek, egymásra épülnek, fejezetekre (caputokra) tagolódnak. Ezzel a szokatlan beosztással is hangsúlyozva, hogy e mű Tarbay Ede felfogásában szerkezetével, jellegével, hangvételével eltér minden korábbi fordítástól. A Shakespeare-szonettek varázslatára keletkezett átköltéseket Prospero - A viharból kölcsönzött szavai bocsátják útjukra: Tetszés volt a célom.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó holnap kiadó
Kiadás éve2014
Oldalak száma:104
Súly150 gr
ISBN2310018697214
ÁrukódSL#2113000552
Kötéspuhatáblás, ragasztókötött

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 2 390 Ft

A termék megvásárlásával

239 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Bolti átvétel Elérhető készlet esetén akár ma

díjmentes


Szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett díjmentes

Törzsvásárlói pontokkal Törzsvásárlói pontokkal