Péter Barna József

Percek a homokban

tortoma kiadó  | 2023  | papír / puha kötés  |  70 oldal

Libri Antikvárium
Élet és lét. Léte egy tájnak, egy háznak, egy almafának is van. Az élet ott kezdődik, amikor valaki egy gyümölcs után nyújtózkodik szívéhez közel álló vidéken és tudja, hogyha eljön az este, akkor van hova hazatérnie. 1979. október 12-én születtem Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányaimat 1986-ban kezdtem szülővárosomban, a Székely Mikó Kollégium épületében (akkoriban persze más neve volt). 1994-ben ugyanazok a falak, de már a Református Kollégium diákjaként örvendezhettem egy olyan osztályközösségnek, ahol költészetem szárnyai próbálgatták a változó idők szeleit befogni: év verseket írtam (ártatlanokat, csacsogókat, igazi gyerekszavakat) osztálytársaim pedig, akik a zenéhez értettek, papírra vetett szavaimat dalokká formálták... igazi művészeknek éreztük magunkat. 1998-ban érettségiztem. 1999 őszén felvételt nyertem a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe. Az egyetemi évek után következett református lelkészi szolgálatom Désen két év, Magyarberétén hat év, Lécfalván tizenegy év. Közben születtek a versek. Ezekből válogattam ki ötvenegyet számodra, kedves olvasó. A kötet verseiben ott van az életem, mely a lét korlátait feszegeti.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó tortoma kiadó
Kiadás éve2023
Oldalak száma:70
Súly200 gr
ISBN2310021146266
ÁrukódSL#2112828155
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 990 Ft

A termék megvásárlásával

499 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Leor Zmigrod: Ideológiák az agybanLeor Zmigrod: Ideológiák az agyban