Válogatta és szerkesztette: Dorogi Zsigmond-Lékay Ottó-Major Anna

Párbeszéd egy boldog asszonnyal (Hangjátékok, novellák, beszélgetések)

táncsics kiadó  | 1976  | vászon  |  382 oldal

Libri Antikvárium
Ismertető: A Magyar Rádiónak és a Táncsics Könyvkiadónak első közös vállalkozása ez a kötet, amelyet most az olvasó kézhez kap, a Párbeszéd egy boldog asszonnyal. Dokumentumjátékokat, hangjátékokat, novellákat és a Magyar Rádió közkedvelt Írószobám című műsorából ad válogatást az antológia. Neves hangjátékszerzők, közismert írók adnak találkozót egymásnak a kötetben; olyan írók, akik nem sallangként viselik magukon az elkötelezett jelzőt, hanem akik valóban elkötelezettjei az ügynek, szocializmust építő népünknek. Róla íródott ez a huszonegynéhány mű, neki íródott, mintegy tükröt tartva eléje: ilyenek vagyunk, így élünk, avagy éppen így kellene élnünk. Tehát az olvasó, ha majd kézbe veszi ezt az antológiát, aki hallgatta annak idején a rádiót is, emlékezni fog ezekre az írásokra, amelyek nyomtatásban sem kevésbé hordozói a művészi értékeknek, mint rádiós életükben. Elsősorban a hangjátékok, amelyek most egy másik dimenzióban kerülnek az egykor rádióhallgatók, most olvasók elé, hogy egyértelmű elkötelezettséggel valljanak népünk megváltozott életéről, életszemléletéről; a novellák és elbeszélések, amelyek hasonlóképpen a rádiójátékokhoz, híradásai, magas művészi fokon hitvallói népünk szocializmust építő erejének; harmadikként pedig az Írószobám néhány darabja: egy-egy író-riporter beszélgetése a kortársíróval, annak gondjairól, alkotói örömeiről, az irodalom és az élet kölcsönhatásáról. Úgy véljük, ez a közös vállalkozás a Magyar Rádiónak és a Táncsics Könyvkiadónak - hasznos vállalkozás; élvezetes, izgalmas írásokat kap az olvasó, kedvelt íróival jó egynéhány kellemes órát tölthet együtt.- További ismertető: "Belelapozás".
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
A papír védőborító picit sérült.
Kiadó táncsics kiadó
Kiadás éve1976
Oldalak száma:382
Súly200 gr
ISBN0659001490862
ÁrukódSL#2107812668
Kötésvászon

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 940 Ft

A termék megvásárlásával

94 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 4-6 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 4-6 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kajdi Csaba: Cyla-terápiaKajdi Csaba: Cyla-terápia