Összegyűjtött versek (1936-1974)

Akadályokkal zsúfoltabb pálya aligha akad újabb irodalmunk történetében Csanádi Imréénél: több éves katonáskodás után, mikor osztályos- és nemzedéktársai előtt az eddig zárt kapukat kinyitotta a felszabadulás, rá hosszú hadifogság várt. Igaz, mindennek hasznát látta költészete, ez a hatalmas élmény- s valóságanyagot sodró líra. Realista, azt szokták mondani róla: a XVII. századi hollandok módján, holott pontosabb lenne Dürert emlegetni vele kapcsolatban, mert ő is szeret oly közel hajolni tárgyakhoz és emberi jelenségekhez, mint a német mester. Persze nem is olyan egyszerű realizmus Csanádié, mert van-e szürrealistább realizmus, mint a virágoké és növényeké Dürer képein? A távol és közel nézőpontjából vizsgálja egyszerre a világot, azonosulva és távolságot tartva, meghatottan és ironikusan; ez a káprázatos életteljességet biztosító szemlélet érvényesül nyelvében is: a magyar nyelv múltjának olyan mély rétegeit ássa fel, eleveníti meg, mint kevesen előtte. Egyik legműveltebb költőnk, úgy építi be költészetébe a magyar líra múltját, régi századaink hangjait és formakincsét, mint Bartók a népzenét muzsikájába. Azonban anyag, nyelv, forma minden gazdasága s önálló értéke ellenére is csak hangszere költészetének, melyen egy ízig-vérig huszadik századi lélek fejezi ki világát és önmagát.