Örkény István és a francia abszurd dráma

Az emberi sors abszurditása előtti metafizikai szorongás közvetlenül az egzisztencialista filozófiából öröklődik át a francia abszurd drámába, ám míg Sartre és Camus az emberi sors irracionalitása előtti kétségbeesésüket logikus okfejtéssel mutatják be, addig Beckett, Adamov vagy Ionesco magának a nyelvnek a széthullását ábrázolják. Ezzel szemben a közép- és kelet-európai országok színháza, amit ugyancsak abszurdnak neveznek, ahelyett, hogy a léttel szembeni abszurd filozófiát tűzné zászlajára, ahelyett, hogy a teljes kilátástalansággal küzdő, a semmibe zuhanó embert ábrázolná, mélyen a történelemben gyökerezik, és az egyént a társadalommal szemben mutatja be, sokszor allegorikus formában. Igaz, hogy Beckett, Ionesco valamint Örkény műveiben az abszurd és groteszk elemek keverednek, a nyugat-európai abszurd és a kelet-európai groteszk két, önmagában meghatározható, külön műfajként kezelendő. Ezt a különbséget mutatja be a könyv. Az első rész az abszurd és a groteszk fogalmát tisztázza, majd a dráma alkotó elemeinek - cselekmény, tér, idő, hős, a kommunikáció formái - változatait vizsgálja Örkénynél és az abszurd drámában, rámutatva az előzményekre és a világirodalmi összefüggésekre is. A második rész Örkénytől öt, Beckettől és Ionescotól három-három drámát elemez, mindegyik esetben egy-egy sajátságos szempontot helyezve a középpontba.