Önéletrajz (gyermekkor, tanulóévek)

zeneműkiadó  | 1981  | keménytábla, védőborító  |  807 oldal

Libri Antikvárium
Prokofjevet egész életében foglalkoztatta egy hatalmas önéletrajzi freskó megalkotása. Gyermekkori naplóvezetése és levelezése már írói hajlamokról árulkodik, s ez a későbbiekben már-már egy minduntalanul megújuló önéletrajz-írási szenvedéllyé fokozódik. Az úgynevezett rövid életrajz, amely a 30-as évek közepéig öleli föl munkásságát, befejezetlen maradt. Sajnos hasonló sorsra jutott a kötetünket alkotó átfogóbb, nagyobb formátumú Önéletrajz is. Az 1937-ben megkezdett munkában többszöri próbálkozás után sem sikerült számottevően előbbrejutnia, és így ez a kísérlete is torzó maradt. De az írás ebben a formában is páratlanul értékes dokumentum. Dokumentuma először is Prokofjev emberi és művészi kvalitásainak: kivételes rendszerező és szervező hajlamának, sokoldalú érdeklődésének, korán megnyilvánuló művészi tudatosságának, munkaszeretetének, éleselméjűségének és kritikai hajlamának, de dokumentuma fenegyerekes csínytevéseinek, játékszenvedélyének, fiatalos gőgjének és humorának is, amiről a kötet lapjain megelevenedő történetek és a történetek szereplői tanúskodnak. Az Önéletrajz végül, de nem utolsósorban az oroszorsági századforduló hiteles dokumentuma: a vidéki nemesi kúriák és a pétervári zeneélet hatalmas pannója, melyen nyomokban már a változás előjelei is megmutatkoznak. Kétarvú könyv: sokszínű tartalma és írásmódja, kedves-mulatságos illusztrációs anyag elsősorban a zenekedvelőnek, mindenekelőtt az ifjúságnak szól, de jegyzetei és zenetörténeti hitelessége révén a muzsikusnak is értékes forrásmunka.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:jó állapotú antikvár könyv
Kiadó zeneműkiadó
Kiadás éve1981
Oldalak száma:807
Súly600 gr
ISBN2399960593850
ÁrukódSL#2110775617
Kötéskeménytábla, védőborító

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 000 Ft

A termék megvásárlásával

100 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Shona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolyaShona Innes: Az internet olyan, mint egy pocsolya