Nem élhetsz odabent

fiatal írók szövetsége  | 2016  | papír / puha kötés  |  108 oldal

Libri Antikvárium
Lanczkor Gábor Vissza Londonba című verseskötetéből szó szerint képet kapunk egy költőnek a múlt és a jelen festőihez, festményeihez fűződő bensőséges viszonyáról. A jelen kötet viszonyai jelzik a felcserélődés lehetőségeit: a költő lemond a versek kötött/szabad formájáról, hogy olyan értekező prózai alakzatba váltson át, mely a költő-elődök és festők-festmények összehangolásával létesít nem kevésbé bensőséges értelmezői világot: ezúttal nem költő közvetíti képzőművészeti élményeit, hanem értekező kérdezi költő-elődeit, ők miképpen láttak, szemléltek, foglalták poézisba a festők képekbe örökített világát. Kassák Lajostól Tandori Dezsőig ível az elődök sora, kiknek képleíró verseiből a festmények által teremtett ember és természet jelzi: mily sokféleképpen lehet látni, megvilágítani, segítséget kínálni művészeti megvilágosodáshoz; mennyi mindent rejt a szép (és a nem mindig régimódian szép)-művészet. A költő Lanczkor mást és máshogyan fedez föl Piero della Francescában, mint Somlyó György, ám vers és értékező próza szembesítésekor egy szuverén műélvező/értelmező portréja rajzolódik ki, akinek szavára, ha verset ír, ha kommentárt, ha szabálytalan szonettet, ha öntörvényű disszertációt, mindig érdemes odafigyelni. Fried István
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 750 Ft

A termék megvásárlásával

175 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:hibátlan, olvasatlan példány
Kiadó fiatal írók szövetsége
Kiadás éve2016
Oldalak száma:108
Súly231 gr
ISBN2310005640919
ÁrukódSL#2110452708
Kötéspapír / puha kötés

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 1 750 Ft

A termék megvásárlásával

175 pontot szerezhet


Beszállítói készleten


Személyes átvétel 6-8 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 6-8 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Robert Greene: The 48 Laws of PowerRobert Greene: The 48 Laws of Power